Vágólapra másolva!
Már nem hívják bunkofonnak, nem nézik ki a társaságból azt, akinek egyáltalán van maroktelefonja. Kialakultak a mobilhasználatot irányító kimondatlan szabályok. Egy amerikai vizsgálat ennek a mobiletikettnek eredt utána. Tudták például, hogy a vécéről telefonálni teljesen oké?
Vágólapra másolva!

Randi alatt szigorúan tilos smsezni. Sőt a családi asztalnál ülve sem illik telefonálni, smst vagy emailt olvasni - szemezget az Intel által szponozorált és a Harris Inteactive által végzett kérdőíves vizsgálat eredményeiből a Reuters. Az etikett ráadásul viszonylag szoros, megsértése a legtöbb válaszadó (96 százalék) szerint egyenesen elfogadhatatlan.

A válaszadók többsége úgy nyilatkozott, hogy beérik egy elektronikus köszönetnyilvánítással is, nem szükséges azt papírlevélben küldeni, háromnegyedük pedig úgy ítélte, hogy a mobiltelefonok, netbookok és notebookok minden további nélkül használhatóak a mosdóban is.

A 2625 felnőtt bevonásával lezajlott vizsgálat érdekes eredményeket hozott. A válaszadók 62 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a laptopok és mobiltelefonok a mindennapi élet részévé váltak. 58 százalékuk szerint pedig az üzlet megköveteli a folyamatos elérhetőséget, ami miatt az emberek hajlandóak notebookot vinni magukkal a nyaralásra, vagy felvenni az ebéd kellős közepén megcsördülő telefont is.

Érzékenyebbek az amerikaiak az ünnepekhez és vallásos eseményekhez kapcsolódó ügyekben. A válaszadók hetven százaléka szerint istentisztelet közben telefonálni vagy hívást fogadni nem illendő. Harminc százalékukat pedig az is sértené, ha online kapnának az ünnepek előtt kívánságlistát. Az üdvözlés azonban más elbírálás alá esik, a csoport fele online küld üdvözlőkártyát az ünnepek alkalmából.

Rejtély a magyar etikett

Csupa régi forrást talál csak, aki a magyar mobilos etikettről akar olvasni az interneten. Ezeknek a kimondatlan szabályoknak az a legfontosabb jellemzőjük, hogy területenként változnak. Így sehonnan sem lehet megtudni, hogy vajon Magyarországon illik-e a mosdóból telefonálni vagy sms-ezni.

Ha friss és hasznos információk nincsenek is forgalomban, kordokumentumból rengeteget lehet találni. Néhány weboldal még őrzi a Westel felhasználóknak összerakott WESTIKETT-et, sőt a Wayback Machine még az eredeti lapot is meg tudja mutatni. A tíz pontnyi, többnyire máig érvényes, ám nagyon reklámízű ajánlásokat tartalmazó lista a következő mondattal zárul: "Ne zavarj senkit, hogy téged se zavarjanak. A WESTIKETT elfogadásával légy a MOBIL-LEMTAN híve, MOBILTELEFÓNIA világpolgára, a mobiltelefon lovagja." Nevetni nem tilos.

Forrás: AFP
Féltégla mobillal sem volt ciki járni, még büszkék is voltunk

Úgy tűnik azonban, hogy a mobilosok illemkódexére mégis szükség volt, mert gyors kereséssel is legalább három átalakított, máshogy szövegezett verziót találtunk a WESTIKETT-ből. A TelefonGuru.hu valószínűleg 2003-ból származó ajánlása új elemekkel bővült. Például a lemerült vagy otthonhagyott telefonok tulajdonosainak, illetve a telefon nélkülieknek nyújtott segítő kezet, mit illik ilyenkor tenni. "Ha telefonálni szeretne és nincs mobilja, ne kérje el mások mobil készülékét, ha van a közelben hagyományos telefon is" - írja a szöveg.

A régi magyar mobil etikettek nem csak a szórakozást szolgálják, kordokumentumként is beválnak. Ezeket olvasva fel lehet idézni azokat az időket, amikor még nem volt száz százalék feletti a mobilpenetráció, illetve amikor az emberek még tudták fejből a telefonszámokat.