Valószínűleg nem bünteti meg az EU a Microsoftot

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság bejelentése szerint november 7-ig várja a szoftver-, és számítógépgyártók javaslatait a monopol helyzetével való visszaéléssel vádolt Microsoft által felajánlott megoldáshoz kapcsolódóan. A szoftvercég egy Windowsba épített, az első indítást követően megjelenő böngészőválasztó képernyővel biztosítaná azt, hogy a felhasználók szabadon választhassák ki, milyen browsert akarnak használni.
Vágólapra másolva!

A Reuters beszámolója szerint az Európai Bizottság november 7-ig várja az észrevételeket a Microsoft által korábban benyújtott javaslathoz kapcsolódóan az érdekelt felektől, így a PC-gyártó cégektől, illetve a böngészőszoftverek fejlesztőitől. Mint arról korábban beszámoltunk, a szoftveróriást az EU a versenyjogi szabályok megsértésével vádolja azért, mert a cég saját fejlesztésű böngészőjével, az Internet Explorerrel szállítja a Windows operációs rendszert.

Neelie Kroes, az EU versenyügyi biztosa a hírügynöksége egyébként úgy nyilatkozott, az előzetes vizsgálatok alapján egyébként valószínűsítik, hogy a Microsoft által javasolt böngészőválasztó képernyő alkalmazása orvosolja majd a korábbi problémákat. Kroes reményei szerint a böngészők piacát érintő ügyben még az idén döntést hozhat az Európai Bizottság.

A biztos egyébként úgy véli, hogy a böngészőválasztó képernyő alkalmazása azonnali, és közvetlen hatást gyakorol majd a browserek piacára. Kroes utalt rá, hogy valószínűsíthetően nem minden riválisnak lesz megfelelő a Microsoft által felkínált megoldás, ám ő csak a jogos, komolyan vehető kritikákat veszi majd figyelembe az észrevételek kiértékelésekor.

Elviekben már csak a felület technikai kivitelezésében kell megegyeznie a rivális böngészők készítőivel és a gyártókkal. Ha a javaslat pozitív fogadtátásra talál, Microsoft ajánlata jogilag kötelező érvényű bejelentéssé lép elő, és a cégnek öt éven át kötelező lesz azt alkalmaznia az Európában árusított szoftvereiben- cserében viszont az EU - amely korábban a beépített médialejátszó szoftvere miatt már borsosan megbüntette a társaságot - büntetés nélkül zárja le a Microsoft ellen indított versenyjogi eljárást.