Lekapcsolták a bűnöző netszolgáltatót

Vágólapra másolva!
Egy nemrég lekapcsolt lettinternetszolgáltató működhetett az európai netbűnözés központjaként internetbiztonsági szakértők szerint: fertőzött PC-k távirányításával és csalásokhoz használt oldalak működtetésével is foglalkozott a társaság.
Vágólapra másolva!

A Rigában működő Real Host nevű webhosting céget azzal vádolják, hogy fertőzött PC-k hálózatának távirányításával, illletve adathalász oldalak üzemeltetésével foglalkozik. A hatóságok szerint a cég emellett olyan weboldalakat is működtetett, amelyek kártevőt juttattak a látogatók PC-ire, illetve hamis vírusirtó alkalmazások értékesítéséhez használt honlapok is megtalálhatók voltak szerverein.

Internetbiztonsági szakértők szerint a Real Host jó eséllyel az európai internetes szemét egyik fő forrása volt, a cég neve korábban egy Zeus nevű kártevő-készítő szoftver kapcsán is felmerült. Az AFP beszámolója szerint a vállalat saját ügyfeleivel akkor sem bontott szerződést, ha azokat illegális tevékenységen érték. Végül hétfőn a Junik nevű cég - melytől a Real Host sávszélességet bérelt - nagykereskedelmi partnere, a TeliaSonera utasítására bontotta a cég kapcsolatát.

Korábban hasonló módon három amerikai szolgáltatót, az Atrivót, a McColót, és a 3FN-t is lekapcsolták az internetről, miután biztonsági szakértők megfelelő bizonyítékot találtak csalárd tevékenységükre. Kelet-Európában azonban most először került sor ilyen lépésre. Bár az internetes bűnözői tevékenység a társaság lekapcsolása nyomán valamelyest visszaesett, szakértők már most felhívták a figyelmet arra, hogy ez a visszaesés biztos nem lesz hosszútávú.