Extra fájlmegosztás az új Operával

Vágólapra másolva!
Az ismert alternatív böngésző fejlesztői Unite néven új, az Operához kapcsolódó szoftverrel rukkoltak elő, amelyen keresztül fájlok és egyéb információk cserélhetnek gazdát közvetlenül a felhasználók között.
Vágólapra másolva!

A Unite nevű szoftvert az Opera böngésző 10-es verziójának béta változatába integrálva lehet letölteni a fejlesztők honlapjáról - egyelőre korai, alfa szintű fejlettségben. A Unite nevű szoftver tulajdonképpen nem csinál mást, mint azt, hogy webszerverré alakítja az alapesetben kliensként használatos böngészőprogramot. Ezáltal ahhoz a PC-hez, amelyen a Unite-ot aktiválták, kapcsolódni is tudnak a megfelelő jogosultsággal ellátott felhasználók, ismerősök úgy, hogy ehhez semmilyen különösebb beállítást nem kell elvégezni. Bár az Opera közleménye szerint újításuk "újra feltalálja a webet", a megoldás azért hátrányokkal is bír, hiszen a Unite-on megosztott tartalmakat csak akkor érhetik el másik, ha az otthoni PC be van kapcsolva, ráadásul az elérés sebességét is korlátozza az otthoni internetkapcsolat sebessége.

Jelenleg Windows, Mac OS X és Linux alá érhető el az alkalmazás, de a jövőben mobiltelefonokra és más eszközökre is elérhető lesz az Opera blogján közzétett bejegyzésben olvasható információk szerint. A Unite használatához be kell regisztrálni az Opera online szolgáltatására, ezt követően a felhasználó saját oldala a http://számítógépnév.felhasználónév.operaunite.com címen válik elérhetővé (az előbbi két nevet a regisztráció során lehet megadni). A rendszeren keresztül egyelőre hatféle szolgáltatás érhető el - ezeket a böngésző baloldali menüjében lévő Unite gombra kattintva lehet előcsalogatni, később továbbiakat is le lehet majd tölteni.

Forrás: [origo]
Innen töltheti le az Opera Unite-ot

A jelenlegi kínálatban egy olyan program szerepel, amellyel az otthoni - bekapcsolt - PC-n lévő médiafájlokat lehet elérhetővé tenni egy másik számítógép számára a neten keresztül, hasonló funkciókat kínál a fájlmegosztó (File Sharing) és a fotómegosztó (Photo Sharing) is. A Web Server az otthoni PC-n futó weboldal indítását teszi lehetővé, a Fridge-en egy virtuális hűtőgépre ragasztgathatnak matricákra vésett üzeneteket az oldal látogatói, a The Lounge nevű program pedig egy chatet takar, amely ugyancsak külső szerver nélkül közvetlenül a számítógépen fut, s teszi lehetővé ismerősök kapcsolódását is. Minden szolgáltatást le lehet jelszavazni, így illetéktelenek nem férhetnek hozzá a privát fájlokhoz, de akár publikussá is lehet tenni a tartalmakat, ha valaki ezt szeretné.