Vágólapra másolva!
Nem rontja a munkát a netezés, sőt még jobban is dolgoznak az idejük egy részét a feladataik helyett facebookozással vagy olvasgatással elütő emberek - állítja egy ausztrál kutatócsoport.
Vágólapra másolva!

Kilenc százalékkal produktívabbak azok, akik a munkájukat meg-megszakítják egy kis magáncélú böngészéssel - derült ki Dr Brent Coker vizsgálatából. A Melbourne-i Egyetem professzora által végzett kutatásban résztvevő háromszáz ember hetven százaléka szögre akasztotta néha a munkát egy kis netezés kedvéért. A kutatók meglepetésére ezek a kevéssé fegyelmezetten dolgozók jobban teljesítettek társaiknál.

A cégek milliókat költenek szűrőprogramokra, hogy megakadályozzák a munka közbeni netezést, mert úgy gondolják, a kiesett munka miatt milliókat veszíthet a cég - írja a professzor. A kutatás eredménye szerint azonban nem mindig ez a helyzet: az apró, pihentető szünetek erősítik a koncentrációt.

A leggyakrabban különböző termékekről írt véleményeket és ajánlásokat olvasnak a munkahelyi netezők. De gyakori munka közben végzett tevékenység a híroldalak olvasása, a közösségi oldalak látogatása, a videómegosztókra feltöltött klipek nézegetése is.

A levont következtetések csupán azokra érvényesek, akik idejüknek maximum húsz százalékát töltik szórakozással. Az internetfüggőségben szenvedők teljesítményét nem javítják a közösségi oldalakra vagy a YouTube-ra tett kirándulások. Az ausztrál lakosság 14 százaléka internetfüggő - írja a professzor az egyetem közleményében - ők nem tartanak szüneteket, több időt töltenek a neten a normálisnál, és ingerültek lesznek, ha nem férnek hozzá a világhálóhoz.