Húsz éve léptünk ki a távközlési középkorból

Vágólapra másolva!
"Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke hétfőn ünnepélyes külsőségek között felavatta Szombathelyen az ország első digitális telefonközpontját" - írja az MTI 1989-re emlékező különkiadása. Míg korábban akár évtizedeket kellett várni egy telefonra, az új technológia megnyitotta a kaput a mindenki által elérhető telefónia előtt.
Vágólapra másolva!

A kor kívánalmainak megfelelő digitális technológiától a multinacionális cégek becsalogatását és jó minőségű vonalakat vártak. A szombathelyi központot Németh Miklós és Geinrich Meisel osztrák közigazgatási miniszter avatta fel. A digitalizáció tizennyolc évvel később, Miskolctapolcán zárult le az utolsó crossbar központ kikapcsolásával.

Az országban 1989 előtt csak analóg módon működő rendszerek voltak. A hatvanas évekig a telefonközpont szó az elektromechanikusan működő, tárcsázáskor a megfelelő kapcsolatokat forgó fogaskerekeken és áttételeken keresztül létrehozó rotary állomást jelentette. A hatvanas években jelenhetett meg Magyarországon a fejlettebb crossbar technológia. A rendszeren dolgozott Kozma László is, aki az első magyar jelfogós számítógépet is építette.

Forrás: MTI
Nézzen képeket a régi telefóniáról

Recsegett és ropogott, már ha volt vonal

Az analóg rendszerek legnagyobb problémája a hangminőség volt, ezekre a vonalakra még nem volt jellemző a mai tisztán érthető beszéd. A minőség mellett gond volt a mechanikus központok bővíthetőségével is. A magyar mérnökök által a végletekig továbbfejlesztett, ám a mélyén elavult technológia volt az egyik felelőse a telefonvonalra való hosszas várakozásnak. Az első rotary központot 1928-ban, még a második világháború előtt üzemelték be a mai Moszkva téren lévő Krisztina Távbeszélő Központban, akkor ez a megoldás minősült az elérhető legjobbnak.

A világháború végével hazánk rákerült az nyugati technológia exporttilalmát szabályozó COCOM-listára. Az lista korlátozta a fejlett távközlési rendszerek, számítógépek, chipek és egyéb berendezések behozatalát, igaz, a berendezések kreatív lemásolásával néhol kijátszható volt a tilalom. A távközlési berendezésekre vonatkozó exporttilalmat 1988 végén oldották fel, ez tette lehetővé az első hazai digitális központ beüzemelését 1989-ben. A digitális rendszerrel olyan, mára természetesnek tűnő, szolgáltatások jelentek meg, mint a hívásvárakoztatás, hívásátirányítás, vagy a talán ma sem túl gyakran használt konferenciahívás.

1997-ig voltak telefonos kisasszonyok

A kilencvenes évek nagyobb részében még voltak kézi kapcsolású, telefonos-kisasszonyt foglalkoztató központok is. Az utolsó, a hívás létrejöttéhez emberi munkát is igénylő rendszert 1997-ben építették át automatikusra. A rotary központok teljes leváltására sem kellett két évnél töbet várni ezután. Az utolsó gyönyörű, kattogós berendezést 1999. január 13-án szerelték le Józsefvárosban. Az analóg technika további hat év haladékot kapott. A hatvanas években a rotary leváltására érkező crossbar rendszer túlélte az ezredfordulót. A legutolsó analóg központot 2005. december 19-én kapcsolta ki Miskolcon Peter Janeck, a Magyar Telekom hálózati rendszerek divíziójának vezetője. A 2004-ben kezdett digitalizálási akció során a Magyar Telekom 130 központot cserélt le alig több mint egy év alatt, a beruházás 4 milliárd forintba került.

A digitális technológiára való kései átállással hazánk kimaradt a science-fiction filmekbe illő, ám sehová nem vezető fejlesztésekből. Az amerikai AT&T az 1960-as években cserélte le gerinchálózatát digitálisra. A nagyobb sávszélességet igénylő technológiák kifejlesztése, például a videotelefonálás, pedig már az 1956-tól zajlott a Bell Labsban. A Picturephone névre keresztelt újítás első gyártásba kerülő verziója a New York-i világkiállításon mutatkozott be. Az adott korban eladhatatlan ötletről 1973-ban tett le az amerikai telefoncég vezetése, ám addigra már egy második, a Jetson család nappalijába illő készülék elbukásán is túl volt a vállalat.

A telefonálás története iránt mélyebben érdelődők a budai várban található Telefónia Múzeumban tehetnek látogatást. Az intézmény helyén működött korábban a Vár Mellékközpont, a Budapestet lefedő nyolc nagy állomás egyike működött. A berendezés modernizálásakor nem szedték szét a rotary gépet, így az teljes többméteres magasságában megcsodálható. A múzeumon belül kiépített pár vonalnak hála a látogatók még a tárcsázást is kipróbálhatják.