A netes kapcsolattartás káros az egészségre

Vágólapra másolva!
Egy brit kutató szerint egész sor káros hatást gyakorol a szervezetre, ha nem találkozunk személyesen az ismerőseinkkel, csak a neten keresztül tartjuk velük a kapcsolatot. A leépülő szociális képességek mellett a vegetatív funkciók is máshogy működnek, ha csak a monitort bámuljuk, és nem egy másik embert.
Vágólapra másolva!

Ugyan a Facebook - vagy hazai példával élve, az iWiW - és a hozzá hasonló közösségi oldalak arra lennének hivatottak, hogy gazdagítsák szociális életünket, valójában csak elválasztanak minket egymástól, ami ráadásul az egészségünkre sincs jó hatással - állítja Dr. Aric Sigman biológusprofesszor a BBC beszámolója szerint. A brit kutató a Biologist szaklapban publikált cikkében adott hangot aggodalmának az egyre népszerűbb oldalakkal kapcsolatban, amelyek felváltják a személyes kapcsolattartást, és a begubózásunkhoz vezetnek.

Sigman szerint az emberi szervezet egy idő után érzékenyen reagál arra, ha hiányt szenved a másokkal való, szemtől szemben, személyesen történő kapcsolattartásból. A professzor szerint az evolúciós folyamat során kódolódott belénk, hogy jó másokkal együtt lennünk, és még maguk a tudósok sem tudják pontosan, hogy mi váltja ki az ennek hiányában fellépő reakciókat - amelyek azonban minden kétséget kizárólag megfigyelhetők.

Betegséghez vezethet

Ha a szervezetünk nem kap a mások személyes közelségből adódó visszajelzéseket, csak e-mailezünk, chatelünk, vagy a közösségi oldalon belül üzengetünk, akkor egész sor életfunkciónk kezd el máshogy működni. A professzor szerint ilyenkor lomhábbak az immunreakciók, megváltozik a hormonháztartásunk, és az elszigeteltség hatással van a gének, az artériák működésére is, ami végső soron a mentális teljesítményünket is csökkenti. Sigman szerint ez hosszú távon egész sor egészségügyi kockázatnak tesz ki minket, növelve a rák, az agyvérzés, a szívbetegségek vagy a mentális leépülés veszélyét.

A professzor szerint már csak azért is aggasztó a jelenség, mert az utóbbi években az online közösségi szolgáltatások népszerűsége növekszik a leginkább intenzíven az interneten, főleg a gyerekek között, és az emberek egyre több időt töltenek a velük való foglalatoskodással - mégpedig kimutathatóan a "valódi" társasági élet rovására. Sigman a cikkében olyan statisztikákat idéz, amelyek szerint Nagy-Britanniában már 1987, vagyis az internet előtti korszak, az elektronikus média fokozódó térhódítása (gondoljunk csak a műholdas- és kábeltévére, vagy a videomagnóra) óta az emberek jóval kevesebb időt töltenek együtt, mint azelőtt.

A gép lett az első

A bonyolult élettani hatások mellett kézzelfogható következményei is vannak annak, hogy az ember életéből kimarad a személyes kapcsolattartás: Sigman szerint ez a szociális képességek leépüléséhez vezet, például az emberek egyre kevésbé képesek olvasni mások testbeszédében, gesztusaiban. A kutató persze sietett leszögezni írásában: nincs ellenére a korszerű technológia, de úgy véli, annak javítania kellene az emberek életén ahelyett, hogy kiüresíti kapcsolataikat.

Az online és mobiltelefonos kapcsolattartás káros hatásaira egy másik brit tanulmány is felhívta a figyelmet a közelmúltban, amely a tinédzserek szokásaival foglalkozott. Eszerint elsősorban a serdülőkorú lányok számára különösen káros, hogy a barátaikkal a számítógép előtt folytatják a személyes - például iskolai - beszélgetések utáni párbeszédet. Az ilyen, akár éjszakába nyúló üzenetváltások során a tinik rendszerint újra meg újra felemlegetik az őket foglalkoztató problémákat, traumákat, amelyeket a folyamatos napirenden tartás miatt képtelenek feldolgozni.