13 millió dollárra büntetnék a Pirate Bay-t

Vágólapra másolva!
13 millió dollárnyi, azaz hárommilliárd forintnyi bírságot követelnek a zeneipari cégek a Pirate Bay-től. Az összeg mérsékeltebb, mint a korábban emlegetett 27 milliárd forint, ám a kalózok valószínűleg ezt sem akarják kifizetni.
Vágólapra másolva!

A torrentoldal tegnap kezdődött perének elején a vádat képviselő Hakan Roswall az illegális fájlcserélésből meggazdagodó üzletemberekként festette le a Pirate Bay három üzemeltetőjét. Az eljárás kezdetén ügyész bemutatta a Bittorrent működését, letöltve pár dolgot, majd az eseményt követők legnagyobb derültségére otthagyta a gépet feltölteni.

A tegnapi nap egyetlen új információja a zenekiadók által követelt büntetés pontos összege. Mivel a károsultak között szoftvercégek és filmipari vállalatok is vannak, így a mostani hárommilliárd forintnyi összeg még változhat az eljárás során.

A pert a Pirate Bay vád alá került tagjai és aktivistái lelkesen közvetítik az interneten. A kalózok sajtótájékoztatója - amelyről a svéd TV4-et és néhány lapot korábbi viselkedésük miatt kitiltottak - letölthető a torrentoldalról, a per minden jobb mondata felkerül Twitterre, a Spectrial blog iránt pedig akkora az érdeklődés, hogy alig győzik szerverrel és sávszélességgel kiszolgálni. Az asva.info által készített magyar nyelvű mikroblogos közvetítést a #Spectrial-hu szóra keresve lehet megtalálni a Twitteren.

A tárgyalóteremben zajló eseményektől szinte függetlenül hatalmas partivá vált a bíróság környéke. Kalózzászlók, spontán koncertet adó zenekarok és kalóznak öltözött aktivisták ünneplik a fájlcsélők perét.