Több millió dollárt kap a kalózok ellen küzdő MPAA

Vágólapra másolva!
Harmincmillió dollárt költhetnek a kalózok elleni védekezésre, a jogsértő felhasználók elleni nyomozásokra az amerikai szerzői jogvédők. A támogatást az Egyesült Államok Kongresszusa ítélte meg az amerikai filmszövetségnek.
Vágólapra másolva!

Dan Glickman, Hollywood legnagyobb lobbistája üdvözölte a döntést. A pénz nagy része új állami és helyi szinten működő csúcstechnológiát használó bűnmegelőző egységekre megy majd el, akik az interneten veszik majd fel a harcot a kalózkodással. További nyolcmillió dollárból a szerzői jogokat megsértők után nyomozó FBI ügynököket fognak fizetni.

A Glickman által kiadott sajtóközlemény az Obama-kormány és a Kongresszus kegyébe ajánlja az alapvető amerikai iparágnak számító filmipart. A lobbista azt is üdvözölte, hogy az ünnepi szezonban zajló Operation Holiday Hoax akció során a rendőrök nagy razziákat tartottak a hamis CD-ket és DVD-ket árusítók között. A kalózellenes hadművelet során több mint 708 ezer hamisított terméket foglaltak le a rendőrök, közel 26 millió dollár értékben.