Gyerekpornót törlő szoftvert fejlesztett a Microsoft

Vágólapra másolva!
A gyermekpornográfia elleni harchoz biztosít fegyvert a Microsoft: új szoftverével lehetőség nyílik az interneten terjesztett pedofil fotók kiszűrésére, így meg lehet akadályozni a szexuális támadások áldozatainak képei évekig keringjenek a világhálón még akkor is, ha esetleg készítőik már rács mögé kerültek.
Vágólapra másolva!

Az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Országos Központjának (NCMEC) rendelkezésére bocsátott PhotoDNA technológiával még azokat a képeket is meg lehet találni, amelyeket digitálisan manipuláltak, például átszíneztek, módosítottak vagy átméreteztek, ami az online pedofilok körében gyakori.

Felismeri az eltorzított fotókat is

A megoldás a gyermekvédelmi szakembereknek abban nyújthat segítséget, hogy a letartóztatott pedofiloknál lefoglalt fényképekről digitális ujjlenyomatokat lehet venni vele, ezek birtokában pedig meg lehet keresni a világhálón keringő példányait. A technológiát a Microsoft Bing nevű keresőjébe már beépítették, de a szoftvercég ismertetője szerint a PhotoDNA-vel bármilyen más szájt adatbázisából is meg lehet találni a tiltott felvételeket. Arról azonban még nem született megállapodás, hogy miként lehet megvizsgálni a cég e-mail szolgáltatásán és az egyéb csatornákon továbbított képeket - mondta Brad Smith, a redmondi vállalat vezető jogásza.

Lehetetlen manuálisan szűrni

Ernie Allen, az NCMEC vezetőjének közlése szerint a központ 2003 óta mintegy harmincmillió darab digitális képet és videót vizsgált át, melyeket letartóztatott pedofiloknál foglaltak le, akik gyakran cserélgetik egymást közt az illegális felvételeket, így ezek elérhetetlenné tétele cseppet sem egyszerű feladat. A központ munkatársai hetente 250 ezer darab fotót vizsgálnak át, ilyen mennyiségű felvételt pedig lehetetlen manuális módszerrel feldolgozni, a korábbi technológiák pedig nem voltak képesek felismerni a képek manipulált változatait.

Allen az AFP hírügynökségnek elmondta, statisztikáik szerint az interneten keringő pedofil képek jellege egyre rosszabb irányba változik: ezeken egyre fiatalabb áldozatok láthatók, akiket egyre nagyobb fokú fizikai erőszak ér. Bár maga a probléma világszintű, a gyerekpornó legnagyobb felvevőpiacának az Egyesült Államok számít. A PhotoDNA-t az NCMEC elsőként a legdurvább fotók eltakarítására használja majd, a technológiát pedig internet-, és online tartalomszolgáltatóknak is elérhetővé teszik hónapokon belül, hogy más cégek is eltüntethessék a nemkívánatos digitális fotókat rendszereikről.