A jövő év legjobb ketyeréi

Vágólapra másolva!
Hibrid kerékpár, projektoros digitális kamera, üvegből készült hangfalak, hat monitort meghajtani képes bivalyerős videókártya, internetes autórádió - idén díjazták a jövő év legjobb ketyeréit.
Vágólapra másolva!

Január második hetében nyitja meg kapuit az év legrangosabb amerikai technológiai kiállítása, a Las Vegas-i CES, de már most kihirdették az ott bemutatásra kerülő termékek közül azokat, amelyeket valamilyen egyedi ismérvük miatt díjjal tüntetnek ki. A kiállítás innovációs díjait rengeteg kategóriában hirdetik ki, ezek teljes listáját itt lehet megtekinteni, cikkünkben csak a legérdekesebb ketyeréket tekintjük át.

Forrás: [origo]


Az egyik legérdekesebb szerkezet a Nikon egyik legújabb kompakt digitális kamerája, a Coolpix S100pj amelyet beépített projektorral is felszereltek, amely egy 40 colos, vagyis nagyjából 100 centiméteres képátlójú tévének megfelelő méretben képes kivetíteni a falra a memóriában tárolt fotókat VGA-felbontásban (640x480 pixel). Mivel próbáltunk már zsebprojektort, nem számítunk túl jó képminőségre, amit az is jelez, hogy a gyártó honlapján jelzik, a valós látvány eltérhet a promóciós anyagon bemutatottól. Ennek ellenére a kivetítős fényképezőgép jó ötlet, bár csak sötét szobában lehet használni a faltól minimum 26 centiméteres, legfeljebb 2 méteres távolságból. Teljesen feltöltött akkumulátoráról a készülék egyébként nagyjából egy órán át képes vetíteni, mielőtt lemerülne. 12 megapixeles állóképeket és ismeretlen felbontású videót tud rögzíteni, optikájának átfogása 28-140 mm, azaz ötszörös optikai zoomot biztosít, emellett felszerelik képstabilizátorral is. A készüléket már a hazai árlistákon is megtalálni százezer forint körüli összegért.

Forrás: [origo]

A Sanyo cég idehaza is árusítja töltöttségüket a szokásosnál hosszabb ideig megőrző Eneloop akkumulátorait: ugyanezen a márkanéven dobta piacra a gyártó a tengerentúlon hibrid kerékpárt dobott piacra. Az Eneloop Bike nevű kétkerekűt beépített, a hajtást segítő elektromotorral szerelik fel, amelynek áramforrása lejtmenetben vagy fékezéskor töltődik, emelkedőhöz érve pedig aktiválja magát, ezzel jelentősen megkönnyítve a rajta ülő ember számára a tekerést. Egy töltéssel a hibrid kerékpárral mintegy hatvan kilométert lehet megtenni könnyített hajtással, de ha lemerül, a szokásos módon lehet továbbhaladni vele. Az USA-beli boltokba mostanság érkezik meg a hibrid bringa, amely cseppet sem olcsó, 2300 dollárt, azaz mintegy 415 ezer forint körüli összeget kérnek érte.

ForrA!s: [origo]

Leginkább hölgyek vehetik hasznát a Hybratech cég ORB NEVŰ Bluetooth-gyűrűjének, amely első ránézésre csupán abban tér el egy hagyományos ékszertől, hogy egy e-tinta technológiát használó miniatűr kijelző is megtalálható rajta. A high-tech ékszer például a retikülben, lévő mobilra érkező hívásokat, üzeneteket tudja jelezni diszkrét rezgéssel, így nem szükséges a táskában hagyott eszköz csengését extra hangosra állítani annak érdekében, hogy a tulajdonos egy hívást se mulasszon el. A ketyere kijelzi a hívó, üzenő fél nevét is, de akár a szöveges üzeneteket is meg tudja jeleníteni apró betűkkel. A Bluetooth-gyűrű a jövő év elején kerül az amerikai boltokba több méretben, és várhatóan 130 dollárba, vagyis nettó 24 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül majd.

Forrás: [origo]

Ugyancsak díjjal illették az AMD tulajdonában lévő, grafikus vezérlőket gyártó ATI cég legújabb videokártyáját, a Radeon HD 5870-est. Mint a képen is látszik, asztali PC-kbe szerelhető típusról van szó, amely igen nagy teljesítményre képes, ezért is kell felszerelni a jókora méretű hűtéssel. Amellett, hogy 3D-s programokban, videók átalakításakor, és a legújabb játékprogramok futtatásakor is kimagasló teljesítményt nyújt, a kártya sajátossága, hogy akár egyszerre hat darab monitort is képes vezérelni, amelynek segítségével például élethű látványt biztosító szimulátort is lehet építeni alkalmazásával. Ez a modell százezer forint körüli áron kapható idehaza.

Forrás: [origo]

Internetezni is lehet a Ford high-tech részlege által piacra dobott fedélzeti komputeren, amely egyben az autórádió szerepét is betölti.A rendszer lelkét az olasz Magneti Marelli cég fejlesztette, és gyakorlatilag mindenre használható, amire egy hagyományos számítógép, így például 3G-s modemen keresztül letölti az sms-eket, e-maileket, de még böngészésre, vagy szövegszerkesztésre, táblázatkezelésre vagy akár egy számlázóprogram futtatására is alkalmas, Bluetooth-kompatibilis printeren pedig akár nyomtatni is lehet róla. A fedélzeti komputer a Microsoft Autó platformon alapul, navigációs szolgáltatásait pedig a Garmin megoldása biztosítja benne.

Forrás: [origo]

Kimondottan a mai ultravékony, ledes háttérvilágítást használó tévékhez szánják a fenti képen látható hangrendszert. A Definitive Technology cég hangfalai csupán 38 mm vastagak, így gyakorlatilag egy síkban vannak a laposképernyős televíziók közül még a legmodernebb, szupervékony típusokkal is. A nagy dinamikatartományú hangzást biztosítani képes hangrendszer várhatóan a jövő évben jelenik majd meg az amerikai boltokban nettó, 800 dolláros, vagyis 144 ezer forintnak megfelelő áron.