Rengeteg feltört Xboxot tiltottak le a netről

Vágólapra másolva!
Becslések szerint több százezer olyan Xbox 360 konzolt tiltott le Live nevű internetes játékszolgáltatásáról a Microsoft, amelyeket tulajdonosaik feketepiacon beszerezhető megoldásokkal tettek képessé másolt játékok futtatására.
Vágólapra másolva!

Noha a szoftvercég nem közölt pontos számokat, csupán azt, hogy az Xbox Live szolgáltatás húszmilliós felhasználói táborának kis százalékát tiltotta ki a rendszerből, a BBC híre szerint akár 600 ezer Xbox 360 konzol számára blokkolhatják a részben ingyenes, részben fizetős szolgáltatások használatát.

A társaság azokat a konzolokat tiltotta ki online játékszolgáltatásából, amelyeket utólagosan úgy módosítottak, hogy azok képesek legyenek másolt, vagy saját fejlesztésű játékszoftverek, programok futtatására - ez ugyanis a felhasználói szerződés megsértésének minősül. A cég a BBC-nek úgy nyilatkozott, a felhasználóknak tudniuk kell, hogy a kalózszoftverek használata illegális, illetve a játékgépek módosítása a garanciavesztés mellett az Xbox Live-ról való kitiltást eredményez. Ugyanakkor a kalózchippel szerelt gépeken a tiltást követően továbbra is futtathatók maradnak a másolt játékok, egyedül online szolgáltatásaikat nem lehet majd használni.