Egyesíti erejét a Google két új riválisa

Vágólapra másolva!
A Bing keresési találatai között hamarosan a Wolfram Alpha találatai is megjelennek majd, ami például a fogyókúrában is segítheti majd a felhasználókat - jelentette be a Binget fejlesztő Microsoft.
Vágólapra másolva!

A Microsoft eleve nem "csak" egy jobb webkeresőnek, hanem egyenesen "döntés-előkészítő segédeszköznek" szánta a májusban elindított új webkeresőt, a Binget, ami azt jelenti: egyszerű webes találatok helyett konkrét válaszokat próbál adni a feltett kérdésekre. Ebben valóban hasznos partner lehet a cég számára a Wolfram Alpha, amely számtalan publikus és nyilvános adatbázisban való keresést tesz lehetővé, és komolyabb matematikai műveletek, összehasonlítások elvégzésére is képes.

A brit születésű Stephen Wolfram fizikus által megálmodott és szintén az év első felében elindított webes segédeszköz a Microsoft reményei szerint persze nem elsősorban bonyolult függvények ábrázolásában segíthet majd a Bing felhasználóinak, hanem olyan hétköznapi kérdéseket válaszolhat majd meg, mint például hogy milyen magas a Mount Everest, mennyi egy adott ország GDP-je, mennyi kalória van egy bizonyos ételben, vagy azzal, hogy közvetlenül ki lehet majd számolni benne a testtömeg-indexet. Az egészséges táplálkozással kapcsolatos információk már csak azért is értékes adatbázisok a webkereső számára, mert évente csaknem 90 millió amerikai kezd diétázásba, akik potenciális felhasználótábort jelentenek egy ilyen szolgáltatásnak - nyilatkozták a BBC-nek a Microsoft képviselői.

Forrás: [origo]
Szobafoglalás a keresőből: eddig is hasznos funkicókkal próbálkozott a Bing

A Wolfram Alpha összessgében több tízezer algoritmust és több milliárd egységnyi adatot tesz elérhetővé a Bing felhasználói számára, amelyeket a kereső üzemeltetői válogatnak össze és tartanak karban. Az ezek segítségével szolgáltatott információkat a kereső könnyen áttekinthető formában, például külön füleken, vagy a keresési találati oldal alján összegezve jeleníti majd meg. A már említett élelmiszer-tápértékeket például a bolti csomagolásról ismert formátumhoz hasonlóan listázzák majd ki.

A Microsoft webkeresőjének felhasználótábora egyelőre marginális a keresőpiac több mint 70 százalékát magáénak tudó Google-hoz képest, viszont lassan, de biztosan növekszik: a Hitwise amerikai adatai szerint szeptemberben a felhasználók 8,96, októberben viszont már 9,57 százaléka használta. A Bingre már csak azért is érdemes odafigyelni, mert a redmondi szoftvercég jelentős összegeket fordít a fejlesztésére, az újításait viszont először csak az amerikai felhasználók élvezhetik majd: idehaza egyelőre sem a Wolfram adatai, sem a keresőbe a Google-t megelőzve integrált twitteres és facebookos találatok nem jelennek majd meg.