Fakult ókori iratokat olvas a szoftver

Vágólapra másolva!
Izraeli kutatók olyan szoftvert készítettek, amely meg tudja fejteni a korábban olvashatatlanná fakult ókori szövegeket. Szándékuk szerint a fejlesztés végeredménye egy a Google keresőjéhez hasonló, de történelmi dokumentumokon működő keresőszolgáltatás lenne.
Vágólapra másolva!

A Reuters híradása szerint a program olyan mintafelismerési algoritmusra épül, ami nagyon hasonló a rendvédelmi szervek által alkalmazott ujjlenyomat-elemző rendszerekhez. Ebben az esetben azonban a program nem bőrmintákat azonosít, hanem betűket, szavakat, sőt kézírási stílusokat, ezzel hosszú, kéziratok tanulmányozásával töltött órákat spórolva meg a kutatóknak. A program nem csupán a kifakult iratokat fejti meg, de olyan szövegeket is olvashatóvá tesz, amelyeket más szövegekkel írtak felül. Mivel a kézírás stílusát is elemzi a szoftver, képes kitölteni a foltos vagy kikopott karakterek nyomán keletkezett hézagokat.

A világ könyvtárai sorra kezdik meg gyűjteményeik digitalizálását, így erre a rendszerre épülve létrejöhetne egy olyan kereső, amely közvetlenül képes keresni a digitalizált kéziratokban. Ha már elég sok ilyen szöveg kerül be különféle adatbázisokba, a fejlesztők szerint a kereső alkalmas lenne a világban szétszórt könyvrészletek összetartozásának felismerésére.

A fejlesztők decemberben tervezik publikálni munkájukat egy tudományos szaklapban, s úgy vélekednek, két éven belül minden kutató számára elérhető lesz a rendszer.