25 éve játszhatunk 3D-ben

Vágólapra másolva!
Negyed évszázada jelent meg az Elite című űrhajós, kereskedős szimulátor, amely elsőként BBC Micro számítógépre jelent meg, később azonban Spectrumra, C64-re, valamint PC-re is kiadták, és jelenleg is dolgoznak egy folytatáson.
Vágólapra másolva!

Az évfordulóra a játék brit készítői külön honlapot is indítottak, amelyen egy olyan videó is megtekinthető, amelyen a játék társszerzője, David Braben beszél a kultikus videojátékról. Ezen Braben kifejti, hogy az egyik első, háromdimenziós grafikai megjelenítést használó játék sikere abban rejlett, hogy jóval komplexebb szórakozást kínált mint akkori társai, például a pár évvel korábban megjelent szörnylövöldözős Galaxian vagy a labirintusban való gyűjtögetős, menekülős Pac-Man.

Akkoriban túl komplexnek találták

Az egyetemista társával, Ian Bellel közösen írt játék első változata 1984 szeptember 20-án jelent meg az idehaza nem különösebben ismert BBC Micro és Acorn Electron nevű ősi számítógépekre. Eredetileg nem is gondoltak arra, hogy pénzt csinálhatnának belőle, egyszerűen saját szórakoztatásukra készítették a programot - nyilatkozta Braben a BBC-nek. Braben a videón azt is elmondja, nehézsége miatt akkoriban éppen azért érte kritika az Elite-et, mert túlságosan hosszú volt a játékmenete - a sors iróniája, hogy manapság pont ennek ellentétét szokták felhozni egy-egy játékprogrammal szemben. Ekkoriban az elvárás az volt, hogy egy játékban legyen elérhető három élet el lehessen érni bizonyos pontszámot, az pedig jelenjen meg egy ranglistán - ezért számos kiadónál elutasították az alkotókat. A játékot végül az Acorn cég szoftveres üzletága adta ki, és végül több darabot adtak el a programból, mint ahány magából az ősi BBC Micro komputerből elkelt.

Ma elférne egy e-mailben

Az Elite első változata a komputerek memóriakorlátai miatt mindössze 22 kilobájt nagyságú volt, manapság egy egyszerű e-mail üzenet foglal nagyjából ekkora tárhelyet, készítésekor 1-2 kilobájtnyi extra kapacitás felszabadításán gyakran órákon át küzdötten annak érdekében, hogy be tudjanak építeni egy-egy új funkciót.

A program egyik legfontosabb sajátossága az volt, hogy a játékos nagy szabadságot kapott az Elite-ben: egy szakadt űrhajóval és némi kredittel indították útnak, ezt követően pedig ő döntött sorsáról: a galaxisok közt vándorolva csempészhetett, fejvadászkodhatott, kalózkodhatott, teljesen rá volt bízva, hogy legális vagy jogtalan módon gyarapítja-e vagyonát és növeli hírnevét, elérve a végcélt, az elit rangot. A játék társkészítője úgy véli, az Elite változást indított a játékok körében, e vélekedését pedig más is osztja: napjaink egyik sikeres videojátékos cége, az Eidos vezetője szerint a program legalább olyan hatást gyakorolt a piacra, mint amelyet a Monopoly ért el a társasjátékok terén.

David Braben a BBC-nek elmondta, cégével, a Frontier Developmentsszel jelenleg is dolgoznak a játék következő részén. Az Elite egyébként két hivatalos folytatást ért meg a kilencvenes években, ezek már Amigára, C64-re és PC-re és Nintendóra is megjelentek, így idehaza is ismertek voltak. A játék évfordulójára indított honlapon háttérképeket és az Elite zenéit is le lehet tölteni, bár e sorok írásakor az oldal a nagy érdeklődés miatt gyakran nem elérhető.