Drót nélkül tölthető az új laptop

Vágólapra másolva!
A Dell új, Latitude Z márkajelzésű laptopjához vezeték nélküli akkumulátortöltő jár: a konnektorhoz csatlakozó speciális, maga körül elektromágneses mezőt generáló tartóra elég ráhelyezni a noteszgépet, a töltés megindul.
Vágólapra másolva!

A vezeték nélküli töltési megoldás egyelőre csak az üzleti szegmensnek szánt Latitude Z modell esetében érhető el egy külön rendelhető speciális állvánnyal. Mint a lenti képen is látszik, a laptoptartó felülete sima, nincsenek rajta csatlakozók, a töltés ugyanis a középen lévő fényes felületen előállított elektromágneses mezőn keresztül történik. A Dell közlése szerint az újfajta megoldással ugyanannyi idő alatt lehet energiát átadni a laptop aljába és a dokkolóba épített tekercseken keresztül a hordozható számítógép akkumulátorába.

Forrás: [origo]
A vezeték nélküli töltőállomás

Bár ebben a formájában a megoldás nem forradalmi - hiszen ugyanúgy rá kell helyezni a laptopot a dokkolóra, csupán a csatlakoztatás marad el - a gyártó által indukciós töltésnek nevezett megoldás a későbbiekben más modellekben is elérhetővé válhat. Segítségével egységes megoldást lehetne alkalmazni a noteszgépek töltésére a gyakran még gyártón belül is eltérő hálózati adapterek helyett. A laptopba ezen kívül olyan vezeték nélküli megoldásokat is beépítettek, amelyek például lehetővé teszik azt, hogy a gép például továbbítsa képét a lakásban lévő tévére, zenét játsszon le a hifitornyon vagy éppen egy külső merevlemez tartalmát elérje.


Így működik a "gép a gépben" funkció

A szupervékony kivitelű, 16 colos képernyővel szerelt, kisfogyasztású Core 2 Duo lapkákat tartalmazó Latitude Z modellben egy másik újfajta megoldást is alkalmaznak Latitude ON elnevezéssel. Ez tulajdonképpen nem más, mint a laptop gépházába épített második, okostelefonokhoz hasonló hardverkomponensekből épített másodlagos számítógép. Ez Windows mellett szimultán futtatni képes egy alapfunkciós, többek közt Firefox webböngészőt, levelezőt, chatprogramot tartalmazó Linux operációs rendszert, amely pillanatok alatt, gyakorlatilag gombnyomásra elstartol, és bármikor át lehet váltani rá akár menet közben is. A technológia más Latitude számítógépekhez is rendelhető extra, a mini operációs rendszert használva pedig akár 17 órás üzemidőt is el lehet érni a noteszgépekkel.