Egy biztos: a Windows XP mindent túlél

Vágólapra másolva!
A Microsoft befejezte a Windows 7 fejlesztését, amit várhatóan a héten jelentenek be majd hivatalosan. Az elemzők szerint kétséges, mekkora sikerre számíthat az új operációs rendszer, csak annyi biztos, hogy a Windows XP mellette is tovább él majd.
Vágólapra másolva!

A Microsoft várhatóan ezen a héten, saját szakmai konferenciáján - Worldwide Partner Conference - jelenti be, hogy elkészült a Windows 7 fejlesztésével: a munka péntek este, itteni idő szerint szombat hajnalban zárult le. Az, hogy az új operációs rendszer elkészült, már csak azért sem titok, mert a hétvégén az RTM, vagyis a kiadásra érett (Release to Manufacture) verzió, az operációs rendszer 7600-as buildje ki is szivárgott az internetre - adta hírül a Gizmodo. Ezt azonban nem érdemes kipróbálásra letölteni, ugyanis nem jók hozzá a legutóbbi nyilvános tesztváltozathoz (RC) kiadott termékkulcsok, amelyekkel a Win7 bárki számára elérhető tesztverziója jövő nyárig ingyenesen használható.

Az új Windows hivatalos premierje ősszel lesz, a Windows 7 október 22-én kerül majd a boltokba, de a magyar változatra október 31-ig kell várnia az érdeklődőknek. Addig sem unatkoznak azonban a Microsoft szakemberei, mivel az addig hátralevő bő három hónapban a hozzá való alkalmazások és eszközillesztő szoftverek elkészítésével kell majd foglalatoskodniuk, amiben a cég szoftver- és hardvergyártó partnerei is kiveszik a részüket.

ScriptLogic: alig kell valakinek a Win7

Azzal kapcsolatban, hogy a Windows 7 mekkora sikerre számíthat, erőteljesen megoszlanak a vélemények. Az amerikai ScriptLogic tanácsadócég 20 ezer ügyfelét kérdezte meg az új operációs rendszerről, amelyek közül ezer adott választ, és ebből az derül ki: a vállalatok, szervezetek 60 százaléka nem tervezi, hogy az új operációs rendszerre váltana, hiába kapott az sokkal jobb értékelést már megjelenése előtt, mint a Vista - számol be róla a Reuters.

A magyarázat elsősorban az, hogy a vállalatok szeretnék megspórolni az átállás költségeit. Az új rendszer elutasítók 42 százaléka azt a választ adta, hogy "sem ideje, sem erőforrásai" nincsenek az új rendszerre való átállásra, a második leginkább "elrettentő" tényező pedig az, hogy a szoftverüzemeltetők tartanak az esetleges kompatibilitási problémáktól - vagyis attól, hogy a Windows 7-en nem tudnak majd mit kezdeni meglévő szoftvereikkel.

Ezen a problémán látszólag még az sem segít, hogy a Microsoft egy Windows XP módot épített be az új operációs rendszerbe, amely alatt a Windows 7-tel párhuzamosan futtatható egy virtualizált XP-s számtógép. Igaz, erre csak a megfelelő, korszerű, a virtualizációs technológiát hardveresen támogató PC-ken van lehetőség. A cégek már a Windows Vistára váltást elsősorban ezért, XP-s szoftvereik iránti függőségük miatt hagyták ki.

Service Pack nélkül semmiképp

Az új Windows elleni második legfontosabb érv az, hogy a rendszergazdák egyszerűen tartanak az új rendszer megbízhatatlanságától. A Microsoft egyik legfontosabb partnere, az Intel például szintén úgy döntött, marad a jól bevált XP-nél.

Az átállás nehézségeit jól szemlélteti Sean Angus, az angliai Middlessex-i kórház informatikai vezetőjének nyilatkozata, aki elmondta, hogy az első szervizcsomagot mindenképpen megvárják a Windows 7-hez. A szakember e nélkül nem meri az egészségügyi intézmény 1500 számítógépét az új Windowsra bízni, és, mint elmondta, az IT részlegre kimerítő tesztelési feladat vár, hogy megbizonyosodjanak róla: pénzügyi és radiológiai szoftvereik használhatók lesznek majd az új operációs rendszeren.

A Vista halálra van ítélve

Az IDC a ScriptLogic felmérésénél jóval fényesebb jövőt jósol a Windows 7-nek: a piackutató szerint az elkövetkezendő egy évben az üzleti felhasználóknak értékesített Microsoft operációs rendszerek fele már az új Windows lesz, és a 2010-es üzleti évben 58 millió példány kel majd el belőle. 2011-re még jobb lesz az arány, akkor már 75 százalékot érhet el a frissiben értékesített Windows 7 példányok aránya.

Az IDC előrejelzése előrevetíti, hogy a Windows Vista csupán egy múló, rossz emlék volt a Microsoft történetében. Az elemzőcég szerint a jelenlegi Windows 2012-re teljes egészében el is tűnik majd a piacról, de nem csak utódja, hanem elődje is részese lesz ennek a folyamatnak. A Windows XP ugyanis még jövőre is kelendő lesz, évi 41 millió példány találhat gazdára belőle netbookokon és nettopokon, sőt, még 3-4 év múlva is évi 10-15 millió példányt adhatnak el belőle a Windows 7-ről XP-re visszaváltó üzleti felhasználóknak köszönhetően.

Otthonra népszerű az új Windows

A Windows Vistához képest tökéletesített Windows 7, úgy tűnik, az otthoni felhasználókat meggyőzte arról, hogy érdemes váltani. Az új operációs rendszer már előrendelhető az USA-ban, ahol gyorsan az Amazon.com toplistájának élére ugrott. A Windows 7 dobozos, azaz számítógéptől külön is megvásárolható, nem adott PC-hez kötődő változatából a Premium kiadásért idehaza 120 eurót, vagyis nagyjából 33 ezer forintot kérnek el. A Win 7 E Professional 285 euróba, vagyis 79 ezer forintba, az Ultimate kiadás pedig 299 euróba, vagyis 83 ezer forintba kerül majd Európában, de csak 2009 december 31-ig, ezt követően az utóbbi két változat ára 309 és 319 euróra emelkedik. Az új PC-vel megvásárolható OEM-licencek árát még nem közölte a szoftvercég.