Twitterezőt is díjaznak az idei Goldenblog versenyen

Vágólapra másolva!
Ötödik alkalommal indult el a hvg.hu hazai blogok számára rendezett versenye, a Goldenblog, amelyben a hagyományosnak számító blogkategóriák mellett már a twitterezők is indulhatnak.
Vágólapra másolva!

A Goldenblog 2009-as kiírásában is előre rögzített kategóriákban zajlik majd a verseny. A tavalyihoz hasonlóan az idén sem egyszerre lesz minden kategória versenye, hanem egész nyáron át, heti egy témában lehet majd szavazni a különböző kategóriákban induló internetes naplókra, az eseményt pedig egy közös, ünnepélyes díjátadó zárja majd.

A Goldenblog idei kategóriái a következők: "mainstream", gasztroblogok, kulturális blogok, IT-blogok, szórakoztató témájú blogok, tanácsadói blogok, hírblogok, fotóblogok, helyi.érték, és a komplex blogok, vagyis a személyes naplók.

A döntéshez is várják a nevezőket

A versenyben idén is jelentős szerepet kap a verseny közönsége. Nevezéskor a nevező személy bejelölheti, hogy kíván-e abban a kategóriában zsűrizni, amelyikbe blogot ajánlott. A közönségzsűri mellett értékel egy szakmai zsűri is, amelynek tagjai a hvg.hu újságírói, a HVG Online csoport tematikus oldalainak szerkesztői és a tavalyi verseny díjazottjai közül kerülnek ki. A két zsűri végső listáját a szervezők összesítik, mindkét lista azonos súllyal fog szerepelni a végeredményben.

Az idén is külön versenyeznek a "profi" és az "amatőr" indulók, vagyis a sajtókiadványok, szervezetek által indított, támogatott blogok külön kategóriába kerülnek, melyben csak közönségszavazás lesz, amely egész nyáron tart.

Változás a tavalyi lebonyolítási rendszerhez képest egyedül a komplex kategóriában van, ahol a közönség szerepe tovább nő: a legnépesebb mezőny előszűrése nyilvános közönségszavazás keretében történik majd. A kategória győztesét végül a száz legtöbb szavazatot kapott blog közül választja ki a zsűri.

A mainstream kategórián kívüli kilenc kategóriagyőztes közül a tavalyi nyertesek és a hvg.hu zsűritagjai választják ki a verseny abszolút győztesét. Idén a versenynek lesz egy különdíja is, amit a legjobb twitteres mikroblognak ítélnek majd oda. A szervezők hamarosan közzé teszik a verseny részletes kiírását annak hivatalos oldalán, a Goldenblog.hu-n.

Twitter-verseny már volt

A 140 karakteres üzenetek továbbítására alkalmas Twitter ugyan jellegét tekintve kicsit más, mint az alapos, érdekes írásaik miatt értékes blogok, de talán időszerű volt, hogy a mikroblog-szolgáltatás is bekerüljön a Goldenblog versenybe.

A hazai twitterezők körében tavasszal azonban már lezajlott egy versengés. Az első hazai bloggerként (plastik.hu) ismert Sasvári "Angelday" József április 24-én hívta ki Dobó Mátyást (Doransky) és Szabó Gergőt (Hírbehozó, HH). A verseny nyertese az eredeti cél szerint a blogger lett volna, akinek elsőként sikerül követői számát 2009-re feltornásznia, de ezt a számot végül egyikük sem érte el. A személyes hírnév gyarapítása mellett a Twitter hazai népszerűsítését is fontos céljukként tűzték ki a résztvevők.

Az egy hónapon át zajló versengést a Webisztán blogot is szerző Szabó Gergő nyerte, 1299 követővel, és a "Nagy Twitterverseny" ideje alatt körülbelül 1300 új csivitelővel gyarapodott a hazai mikroblogger-szcéna. A hazai twitterezők számára a mintát a CNN és Aston Kutcher hasonló ersengése szolgáltatta, azonban ott jóval nagyobb, egymillió követő megszerzése volt a tét.



Tavaly a Szerbia-figyelő blog nyert

A tavalyi Goldenblog versenyen sorra dőltek meg a különböző rekordok: csaknem 5 ezer jelölésben több mint 1100 különböző blogot ajánlottak az olvasók a versenybe; a szervezők ezekből végül 728 különböző blogot indítottak a különböző kategóriákban zajló szavazásokon.

A tavalyi verseny fődíját egy Szerbiával foglalkozó hírblog, a Serbia Insajd nyerte. A blogot író fiatalember azóta is vezeti déli szomszédunkról szóló blogját, igaz, valamivel kevesebb ideje jut a frissítésre. Ez a Goldenblog 2008-on elért győzelmének is köszönhető, Bálint Csabára ugyanis a díjátadó után figyelt fel egy regionális portál, ahol a nyertes azóta is szerkesztőként dolgozik.

A szórakozás kategória fődíját 2008-ban a részben az [origo] Techbázis munkatársai által jegyzett miafene.hu nyerte el, az idei mezőnyben pedig a Cyberculture.hu lesz jelen, mint rovatunk érdekeltsége. A tavalyi verseny TOP 10-es listái, amelyek egyébként értékes linkgyűjteménynek is számítanak a hazai blogoszféráról, megtalálhatóak a verseny tavalyi oldalán.