Bemutatták az új Atom processzort

Vágólapra másolva!
Kevesebb áramot fogyaszt működése során, ugyanakkor jobb teljesítményt nyújt az Intel olcsó processzora, a főként netbookokba szerelt Atom lapka év végén érkező új változata.
Vágólapra másolva!

A Techradar beszámolója szerint Sean Maloney, a chipgyártó ügyvezető elnökhelyettese beszélt a Pine Trail kódnevet viselő új lapkáról a tajvani Computex technológiai vásáron. Az olcsó Atom processzor következő generációs változata jobb számítási teljesítményt nyújt majd a jelenleginél kisebb fogyasztás mellett.

Ezen kívül egy Pine Trail platform esetében a jelenlegi három helyett két lapkán megoldották a számítógép funkcióinak vezérlését, mivel a grafikus és a memóriavezérlőt magába a processzorba integrálták. Mindez a költség csökkentése mellett helytakarékosságot, és környezetbarátabb gyártást eredményez majd, és várhatóan az év végén jelenhet majd meg - írja a TGDaily.

Maloney emellett bemutatta az Intel támogatását élvező Mobil operációs rendszer 2.0-s béta változatát: a Linux-alapú, netbookokra és nettopokra szánt szoftver gyorsabb rendszerindulást, fürgébb működést, hosszabb üzemidőt és tetszetősebb menüket kínál elődjénél, és ingyenesen letölthető a projekt honlapjáról.