Varázspálca és digitális altató játékosoknak

Vágólapra másolva!
A Sony univerzális varázspálcát fejleszt a gamereknek, amely a képernyőn egyaránt használható kardként vagy mondjuk legyezőként, míg a Nintendo a gamerek szívritmusának, izgatottságának leolvasásával akar eddig még soha nem látott játékokat készíteni, és még a könnyebb elalvásban is segítene. A videojáték-ipar legrangosabb eseménye, az E3 expó legérdekesebb bejelentéseit gyűjtöttük össze.
Vágólapra másolva!

Iparági újdonságokkal ezúttal nem szolgált a mozgásérzékelős irányítóval árult Wii konzolt gyártó Nintendo az idei E3-on. A japán cég jobbára saját termékeinek továbbfejlesztett verzióit és új játékokat mutatott be a Los Angeles-i seregszemlén, legérdekesebb újdonsága egy Wii Vitality Sensor nevű, ujjra húzható eszköz volt, amely tulajdonképpen egy olyan pulzusmérő, amely a konzol számára továbbít információkat egyebek mellett használója pulzusáról, koncentrációjának fokáról vagy izgatottságáról. Az így nyert adatokat egy sor különböző érdekes módon lehet alkalmazni, például elalvást segítő, vagy az ideges embereket lenyugtató programok megalkotásához.

Néhány hét múlva már a boltokban is megvásárolható a cég másik újdonsága, a Wii MotionPlus, egy olyan kiegészítő, amelyet a meglévő Wii-mote irányítóra lehet illeszteni, és a mozdulatok precízebb érzékelését teszi lehetővé. A MotionPlus-t csak a vele kompatibilis játékokkal lehet használni, például a Red Steel 2 című kardozós programot csak ezzel együtt lehet majd játszani a Wii konzolon, ezért a játék alapcsomagjában eleve megtalálható lesz egy ilyen eszköz. Ugyancsak a precízebb irányításra épít a rendkívül sikeres, Európában és az USA-ban a Wii konzol mellé alapból járó Wii Sports játék folytatása, a július végén boltokba kerülő I, amely elődjéhez hasonlóan egyszerű grafikát, ám az adott sport műveléséhez hasonló mozdulatokkal irányítható játékot kínál majd, egyebek mellett frizbizni, kendózni és jet skizni lehet majd benne.

Ősszel kerül a boltokba a leginkább egy személymérlegre hasonlító fitnesz-kiegészítő, a Wii Fit új, Plus jelzésű változata, amely már napi húsz, harminc és negyven perces edzésprogramokat is kínál majd, emellett beleprogramoznak majd kimondottan olyan célgyakorlatokat is, mint például a stresszlevezetés vagy a keményebb has elérését célzó gyakorlatok. A Plus változat szoftverét önmagában is megvásárolhatják majd azok a tulajdonosok, akik rendelkeznek az edzőprogramhoz szükséges egyensúlyozó hardverrel.


Többen lehet egyszerre ugrálni az új Super Marióban

Super Mario rajongói egy játékkal lehetnek gazdagabbak az idén: a télen érkező New Super Mario Bros. Wii című játék az eredeti játékhoz hasonlóan oldalnézetből lesz irányítható, grafikája azonban háromdimenziós lesz, ráadásul egyszerre akár négyen is lehet majd ugrálni benne a tekikatonákon és az izgő-mozgó akadályokon. Jövőre egy újabb mariós játék érkezik majd, a Super Mario Galaxy 2, amelyben teljesen 3D-ben kell mozogni az ismert vízszerelővel és barátjával, Yoshival, a dinoszaurusszal.

A nemrég bemutatott új hordozható Nintendo-masina, a digitális kamerával és böngészővel is felvértezett DSi-k tulajdonosainak szolgált még említésre méltó újítással a cég. Nyáron egy szoftverfrissítést adnak majd ki a kis gépekhez, amely egy Facebook Connect nevű új funkcióval bővíti majd a ketyere képességeit, ez a felvételek egyszerű feltöltését teszi lehetővé az ismert közösségi szájtra wifin keresztül.

Kisebb, de drágább PSP jön

Mostanra biztossá vált, hogy az idei E3 legrosszabban titokban tartott fejlesztését a Sony tette le az asztalra. A hetek óta pletykált kisebb, optikai meghajtó nélküli Plastation Portable kézikonzolnak nem csak a képét szerezték meg az esemény előtt egy héttel a játékos- és kütyüblogok, de még a nevét is előre lehetett tudni. A szétcsúsztatható dizájnú, a kijelző alatt irányítópanelt tartalmazó PSP Go-t a digitális tartalmak fogyasztóinak szánja a Sony a cég szórakoztatóipari részlegének feje, Kazuo Hirai szerint.

Az ősszel érkező PSP Go-ba valamivel kisebb kijelző jutott, mint a boltokban megvehető Playstation Portable 3000-es típusba, a szétcsúsztatható játékgép kijelzőjének átmérője csak 3,8 hüvelyk. A kisebb képernyőért súllyal fizet a készülék, ez az eddigi legkönnyebb kézikonzol. A kisebb méret azonban nem jelent visszafogottabb teljesítményt, az ismert autós játék, a Gran Turismo demója bebizonyította, hogy erős hardver jutott a PSP Go-ba is.


PSP Go: kisebb és könnyebb zsebkonzol

Az UMD-lemezeket olvasó meghajtó teljesen eltűnik a legújabb PSP-ről, helyére 16 gigabájtnyi beépíthető memória költözik. Akinek ennyi tárhely nem elég, az memóriakártyával tovább bővítheti a rendelkezésre álló területet. A kütyüre a Sony digitális boltjából lehet majd játékokat és filmeket vásárolni. A wifit és bluetooth csatolót is tartalmazó PSP Go-t október elsejétől vásárolhatják meg a gamerek borsos 250 dollárért. A kütyü közel száz dollárral lesz drágább az aktuális PSP 3000 szériánál, így a játékosoknak dönteni kell majd, hogy inkább régi, UMD-lemezen kijött játékokkal játszanak, vagy kifizetik a digitális letöltéseket fogadó konzolért a felárat.

Varázspálcát ad a játékosok kezébe a Sony

Harry Potterként, varázspálcával a kezükben indulhatnak harcba majd egyszer a Playstation-tulajdonosok. A Microsoft után a Sony is bemutatta a maga mozdulatok által vezérelt kütyüjét, ami a PS3-ra csatlakoztatható webkamerával együttműködve követi a játékos kezének mozdulatait. A Richard Marx által bemutatott kütyü a legjobb indulattal is tölcséres fagyira vagy színes végű mikrofonra emlékezteti az embert, a prototípus egy egyszerű fekete markolatra szerelt színváltós világító gömb csupán.

A gyorsulásmérős, színes gömbös kontroller azonban csodákra képes. Ha elkészül, képessé teszi a játékost arra, hogy valós mozgásokkal irányítsa a játékot. Újratöltéshez nem gombokat kell nyomni majd, hanem lenyúlni az övre új tárért, esetleg a karakter hátán viselt tegez felé kell nyúlni új vesszőkért. A mozgó kézbe ugyanolyan egyszerűen rajzol óriási kardot vagy láncos buzogányt a rendszer, mint teniszütőt. Az egyelőre név nélküli varázspálcával a Sony jó választ adott a Microsoft egy nappal korábban bejelentett Project Natal nevű szintén mozdulatvezérelt kütyüjére. A sikert még az sem kisebbíti, hogy a varázspálcák ötlete az első konzolon használható webkamerával, a PS2-höz kiadott Eyetoy-jal egyidős, Marx már 2003-ban is mutatott be hasonló eszközt.


Ilyen lesz a Playstation varázspálcája

Bár a bemutatott hardverek voltak a Sony prezentációjának csúcsai, számos érdekes, idén ősszel, vagy jövőre megjelenő játékot is megismerhettek a nézők. Az első bemutató az Uncharted 2-ről szólt, a harmadik személyű harci játékban egy elpusztított, csipkésre lőtt városban kell boldogulnia a játékosnak. A hős szabadon mozoghat a falakon, kiugrókon, épületekben, az erős fegyvertűz elől pedig fedezékbe is húzódhat, onnan lövöldözve ki.

Még nagyobb csatát ígér a 256 játékos segítségével bemutatott MAG. A forradalmi harci játékban minden eddiginél több felhasználó vehet részt egyszerre egy-egy ütközetben. A csapatokra osztott, különböző feladattal megbízott felek mind úgy végzik a feladatukat, hogy közelebb mozdítsák a hadsereget a győzelemhez. A hatalmas pályákon a csatával együtt fog költözni a lelőtt játékosok újraélesztésére használt pont, így a kieső gamereknek nem kell hosszasan futni társaik után, ha meg találnak halni.

A szerepjátékok kedvelőinek valószínűleg a Final Fantasy-sorozat következő, tizennegyedik részének belejentése okozta a legnagyobb meglepetést. A játékból csak egy rövid, de látványos bemutatót tekinthettek meg a Sony tájékoztatóját követők, bőven maradt még hely a pletykának. Jack Tretton, a Sony amerikai elnökének beszéde alapján úgy tűnik, hogy a Sony feladta a küzdelmet a hihetetlenül sikeres Playstation 2-vel. Az E3-as bejelentés szerint a tizedik életévét is betöltött konzolt addig fogja támogatni a cég, amíg a vásárlók értéket látnak benne. Mivel a tökéletes családi konzolnak kikiáltott kütyüből egyelőre több példányt adnak el világszerte, mint a cég zászlóshajójának számító Playstation 3-ból, ez a történet még nagyon hosszúra nyúlhat.