A netre szivárgott a nukleáris jelentés

Vágólapra másolva!
Tévdésből olyan szigorúan bizalmas információk kerültek az internetre amerikai atomlétesítményekről, amelyek szakértők szerint hasznára lehetnek hasadó anyagot kereső terroristáknak - írta a szerdai The New York Times.
Vágólapra másolva!

Hétfőn egy 266 oldalas jelentés volt olvasható a washingtoni kormány nyomtatási hivatalának weboldalán. Bárki szabadon olvashatott a weben több száz olyan amerikai helyszínről és az ott folyó tevékenységről, ahol atomerőművek működnek, és atomfegyverekhez szükséges anyagokat tárolnak. Az internetes oldalról másnap távolították el az anyagot, miután a The New York Times érdeklődött a hivatalnál annak tartalma felől.

A jelentést Barack Obama elnök májusban küldte meg a kongresszusnak felülvizsgálat céljából. Az okmányt az Egyesült Államok kormánya a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek szánta megküldeni. David Albright, az Institute for Science and International Security vezetője szerint a véletlen publikálás esetleg olyan hasznos belső információkat nyújtott tolvajoknak és terroristáknak, akik hasadó anyag megszerzésére törekednek. Mint fogalmazott, az atomlétesítmények biztonságban vannak, de senki nem szeretné, ha a tolvajok tudnák, hogy hol tartja a házban a pénztárcáját.
A The New York Times szerint a dokumentum - amely nem titkos, hanem egy fokkal gyengébb, "szigorúan bizalmas" minősítésű - ugyan nem tartalmazott katonai titkokat, információkat atomfegyverekről, de több titkos laboratórium helye is szerepelt benne.