Komoly visszaesés a videojáték-iparban

Vágólapra másolva!
Az NPD piackutató cég adatai szerint tovább folytatódik a játékipar mélyrepülése. A játékprogramokeladásai  márciusban ésin áprilisban egyaránt közel húsz százalékos visszaesést mutat az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.
Vágólapra másolva!

Arra eddig is számítani lehetett, hogy a gazdasági válsága videojáték-ipart sem kerüli el, ám kedvezőtlen eredményekre ebben a szegensben más magyarázat is van. A tavalyi eladásokhoz viszonyítva valóban visszaesést tapasztaltak a piackutatók, ám a tavalyi adatok 50 százalék körüli növekedést mutattak 2007 számaihoz képest, köszönhetően az akkor megjelent sikerjátéknak, a Grand Theft Auto IV-nek. A játék tavaly április 28-án került a polcokra, a gengszterszimulátorral a kiadó Rockstar Games egy hét alatt több mint 500 millió dollárt kasszírozott. Ugyanekkor mutatta be a Nintendo a Mario Kart Wii-t, amely szintén óriási siker volt.

Intő jel, hogy mindhárom, utóbbi években piacra dobott konzol - az Xbox360, a Nintendo Wii és a Sony PlayStation3 - forgalma 40 százalák körül csökkent, egyedül a Nintendo legújabb kézi játékgépe, a DSi tudott növekedést felmutatni, ám ez kevéssé meglepő, hiszen 2009 áprilisában került az amerikai piacra - azóta majd egymillió példányt adtak el belőle. Figyelemreméltó, hogy az öregecske PlayStation 2 árának csökkentésének köszönhetően az Xbox 360-nal összemérhető számban kelt el az idén. Áprilisban összesen 340 ezer darab Wii, 175 ezer darab Xbox 360, 172 ezer PlayStation 22, és 127 ezer darab PlayStation 3 játékgép talált gazdára amerikai piacon.

A konzolos játékokból 23 százalékkal fogyott kevesebb az előző hónaphoz képest, a toplistán a Nintendo játékai dominálnak:

1. Wii Fit w/ Balance Board, Nintendo, 471,000 (Wii)
2. Pokemon Platinum, Nintendo, 433,000 (DS)
3. Mario Kart Wii w/ Wheel, Nintendo, 210,000 (Wii)
4. Wii Play w/ Remote, Nintendo, 170,000 (Wii)
5. The Godfather II, EA, 155,000 (Xbox 360)
6. Resident Evil 5, Capcom, 122,000 (Xbox 360)
7. New Super Mario Bros. , Nintendo, 119,000 (DS)
8. Mario Kart DS, Nintendo, 112,000 (DS)
9. Guitar Hero Aerosmith, Activision, 110,000 (Xbox 360)
10. The Godfather II, EA, 91,000 (PlayStation 3)

Iparági elemzők szerint, a Sony a PS3 eladások tervezett 30 százalákos növelésének érdekében még a nyár előtt kénytelen lesz minimum 100 dollárral csökkenteni a játékkonzol árát, ezzel megkönnyítve széles körű elterjedését. Figyelembe véve, hogy az év hátralévő részében jelenik meg az inFamous, a God of War III, a Heavey Rain és a Grand Turismo 5 is, az erőviszonyok jelentős átrendeződésére számíthatunk.