XP-ként is használható lesz a Windows 7

Vágólapra másolva!
Az új Windows megjelenésével a felhasználóknak nem kell lemondaniuk a bevált, öreg operációs rendszerükről: a 7-esben beépített Windows XP-t lehet majd elindítani. A "Windows XP-módot"  külön lehet majd telepíteni, és csak a Windows 7 drágább változataihoz lesz elérhető.
Vágólapra másolva!

A Microsoft pénteken felfedte a Windows 7 eddig eltitkolt funkcióját, amelyről már sokat sustorogtak szakmai körökben: "beépített" Windows
XP-t lehet majd használni az új operációs rendszerben - a www.winsupersite.com blog szerzője, Paul Thurrott, aki, bevallása szerint, már alig tudta kivárni, hogy végre hírt adhasson az általa és bennfentes kollégái által tesztelt újításról. A Microsoft elsősorban azoknak a vállalati felhasználóknak szánja az XP-s kiegészítőt, akik bizonyos kompatibilitási problémák, vagy már meglévő, drágán lefejlesztett célszoftvereik miatt ódzkodtak eddig a váltástól.

A megoldás lényege, hogy a Windows 7 Professional, Enterprise és Ultimate változataihoz egy teljes Windows XP SP3 operációs rendszert lehet majd letölteni és telepíteni. A Windows XP módot bekapcsolva egy virtualizált XP fut majd a Windows 7 alatt, viszont a korábbi virtualizációs megoldásokkal ellentétben ez nem egy egész XP-s PC-t (gép a gépben), csak magát a rendszert (operációs rendszer az operációs rendszerben) emulálja. A megoldás előnye, hogy a felhasználó így ugyanúgy egy munkaasztalon dolgozhat tovább, nem két külön virtuális gép között kell mozognia, és az XP-hez telepített programok a Windows 7 Start menüjében is elérhetőek, sőt, az operációs rendszeren keresztül adminisztrálhatók lesznek.

A megoldásról korábban Virtual Windows XP, Virtual XP vagy VXP néven lehetett hallani, és csak olyan gépeken használható, amelyek támogatják a processzorszintű virtualizációt (vagyis az újabb Intel, AMD lapkák). Még ez a termék is csak extra költséget jelent azonban a Windows XP-től szabadulni képtelen vállalkozásoknak, és a megfelelő Windows 7 változatok, valamint a beépülő XP SP3 árát még nem közölte a
szoftvercég. Azok után, hogy a Microsoft felhagyott a sokak által kedvelt és továbbra is igényelt dobozos Windows XP-k forgalmazásával, a Windows Vistához, vagyis annak drágább, Business változatához is extra pénzért lehetett az operációs rendszert XP-re "lebutító" licencet vásárolni.

A Microsoft az XP-móddal együtt elárulta a Windows 7 kiadásra kész (Release Candidate) változatának hivatalos megjelenési időpontját is. A cég fejlesztő partnerei április 30-tól, a nagyközönség pedig május 5-től próbálhatja ki az új operációs rendszernek azt a verzióját, amelyen a cég változtatásokat már nem eszközöl a megjelenésig, csak az időközben előkerülő hibákat javítgatja benne. (Ez utóbbi dátum már korábban kiszivárgott a cégtől, de mint a legkorábbi, fejlesztőknek szánt megjelenés.)

Az RC ütemezése alapján az sem elképzelhetetlen, hogy a számítógépgyártók már a nyár folyamán megkapják az operációs rendszert, amely így ősztől már a boltokba kerülhet az iskolakezdésre megjelenő gépeken. A Windows 7 megjelenése a Microsoft hivatalos közlései szerint 2009 végére várható.