iPod Touch-ot kapnak az amerikai katonák

Vágólapra másolva!
Multifunkcionális katonai eszközként fogják használni az amerikai harctereken az Apple érintőképernyővel felszerelt, hordozható medialejátszóját. Hasonló célokra fejlesztettek már eszközöket, ám azok jellemzően drágák és  nem voltak egyszerűen használható.  Az iPod Touch fejlesztéséhez nem volt szükség az adófizetők pénzére, a kezelését napjaink katonái  jól ismeri,k és 200 dollár körüli árával drágának sem nevezhető.
Vágólapra másolva!

Mint arról a Newsweek beszámolt, a iPhone telefonfunkciókat nem tartalmazó, kistestvérét olyan, kifejezetten a harctérre tervezett eszközök leváltására szánják, melyek eddig a harctéri kommunikációban, információszerzésben és megosztásban, valamint tolmácsolásban segítették a katonákat. Az iPod Touch mint multimédiás eszköz most is jelen van a Közel-Keleten és Afganisztánban harcoló csapatoknál, és a beszámolók szerint megfelelő tokban hurcolva elviseli a harctéri körülményeket is.

Az indianai Next Wawe Systems olyan alkalmazás készítésén munkálkodik, amely lehetővé teszi, hogy egy utcanévtábláról készített fotó alapján az alakulatok hozzájussanak mindahhoz az információhoz, amely az adott utcáról rendelkezésre áll. Így például fotókat és leírásokat kaphatnak a barátságos helyi lakosokról, de azt is megtudhatják, hogy hol találhatnak ivóvizet a közelben. A harctéri iPod Touchon fut majd fordítóprogram is, amely akár a beszélt, akár az írt arab, kurd, afgán nyelvű szöveget képes lesz fordítani, mitöbb a szavakhoz, kifejezésekhez tartozó kézjeleket rövid animációban is ismerteti. Egy olyan arcfelismerésre alkalmas rendszer is fejlesztés alatt áll, amely felismeri a lefotózott személyeket, és tájékoztatja a járőröző amerikai katonákat arról, ha az illető körözés alatt áll.

Biztonsági szakértők felvetették, hogy mivel az iPod Touch teljes specifikációja hozzáférhető, akkor is kockázatos használata, ha az eszközök közti kommunikációt a jelenleg elérhető legkomolyabb tiktkosítással oldják meg.