EU: ne lehessen letiltani a mobilos nettelefont

Vágólapra másolva!
A kötelező iránymutatást készül megfogalmazni az Európai Unió a mobilszolgáltatók számára arról, hogy hálózataikon engedélyezzék a Skype-hoz hasonló internettelefonos alkalmazásokat - a bevételeiket féltő multik ugyanis gyakran blokkolják ezek használatát.
Vágólapra másolva!

Érzékeny pontot érintett egyes mobilszolgáltatók azon döntése Európában, hogy hálózataikon blokkolják, akadályzozzák az egyébként erre alkalmas készülékeken futtatható internetes telefonálást lehetővé tevő programok használatát. Egy most megjelent tanulmány szerint az EU már előkészített egy törvényjavaslatot, amely megnyitná a lehetőséget a fejlettebb telefonokon futtatható nettelefonos alkalmazások előtt. Ugyanakkor a tanulmány készítői szerint a törvényjavaslatot nem az unió elvárásainak megfelelő egyértelműséggel fogalmazták meg.

Jelenleg minden tagország önállóan dönt arról, hogy hogyan kezeli a blokkolt szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdést. Viviane Reding, a távközlési ügyekben illetékes EU-biztos felkérte az érintett államok képviselőit, hogy a megfelelő jogi eszközökkel akadályozzák meg a mobilszolgáltatók innovativ szolgáltatásokat gátló tevékenységét. A tanulmányból azt is megtudhatjuk, hogy a Deutsche Telekom azon döntése, miszerint hálózatában megakadályozza a VoIP-technológiák használatát, akár trösztellenes vizsgálatot is kiválthat az EU döntéshozóiból.

Az internettelefónia a hagyományos vonalas szolgáltatások területén is kényes terület, amely leginkább a mobilszolgáltatókat érinti érzékenyen, hiszen a drágább, erre is használható mobiltelefonokat jellemzően olyan konstrukcióban hozzák forgalomba, ahol a vásárló előre meghatározott adatmennyiség forgalmazását is kifizeti a havidíjban. Az így biztosított internetelérésen keresztül ingyenes szoftverekkel a létező mobiltarifáknál jelentősen olcsóbban telefonálhatnának az ügyfelek, felborítva ezzel a szolgáltatók hagyományos hívasokból származó beveteleire vonatkozó terveit.