Tinihacker segíti a távközlési céget

Vágólapra másolva!
Egy tinédzser korú hacker korábban millió dolláros nagyságrendű károkat okozott a védelmi szoftvereket kijátszó vírusával, most azonban jó útra tért, és egy új-zélandi telekommunikációs céget segít tanácsaival.
Vágólapra másolva!

A 18 éves Owen Thor Walker korábban Akill álnéven tevékenykedett, és már 16 évesen, a középiskola alatt belépett a globálisan kiberbűnözők körébe: egy olyan vírust készített, amely titkosítva terjesztette magát, így a védelmi szoftverek nem voltak képesek érzékelni, segítségével számítógépek millióiról tudtak adatokat ellopni a csapat tagjai - írja az AFP hírügynökség. A hatóságok szerint a hacker szoftvere az egyik legfejlettebb ilyen jellegű károkozó volt, amelyet valaha láttak.

A BBC híradása szerint Walker 2007-es lebukását követően hatrendbeli számítógépes bűncselekmény elkövetésében vallotta vétkesnek magát, és azt is beismerte, hogy a kiberbűnözői csoport egyik kulcsfigurája volt. A kiberbűnözői csoport, amelynek a tinédzser is tagja volt, legalább 20 millió dolláros, azaz milliárd forintos nagyságrendű pénzt tulajdonított el privát bankszámlákról az illegálisan megszerzett adatokkal.

Bár maga Walker nem működött közre a számlák megcsapolásában, a szoftvereivel beszerzett személyes adatokért, bankkártyaszámokért cserébe mintegy harmincezer dollár, azaz nagyjából hat és félmillió forintnak megfelelő összeg ütötte markát. A fiatalembert a hatóságok tízezer dollárnak (~2 millió forint) megfelelő kártérítés megfizetésére kötelezték, azonban nem került a rácsok mögé, miután kiderült, hogy az autizmus egy bizonyos formájában szenved.

Az ifjú hacker után korábban az amerikai, az európai és az új-zélandi hatóságok is nyomoztak, mostanra azonban jó útra tért, jelenleg pedig az utóbbi ország második legnagyobb telekommunikációs szolgáltatójának, a TelstraClearnek szolgál biztonsági tanácsokkal - számolt be a BBC. A társaság szóvivője az Associated Pressnek úgy nyilatkozott, a fiatal hacker a telkó cég vezetői számára tartott szemináriumokat arról, hogy milyen fajta internetes támadások érhetik a vállalat hálózatait.