Sztrájkra készülnek a vaterázók

Vágólapra másolva!
A legnagyobb hazai aukciós portál felhasználóinak nem tetszik, hogy a jövőben nem lehet majd minden hirdetést ingyen feladni a Vaterán, és egy részük sztrájkolni készül emiatt.
Vágólapra másolva!

A Vatera.hu vezetése március 16-án hétfőn tette közzé az aukciós portálon érvényes új díjakat, amelyek április 6-ától lesznek érvényesek. A szájton eddig csupán a sikeres aukciók után szedtek jutalékot, áprilistól viszont már a termékek feltöltéséért is fizetni kell: az egy forintról induló aukciók továbbra is díjmentesek lesznek, viszont a drágább termékeknél 5, 10, 20 forintos, a legdrágább, 60 ezer forint feletti áruknál pedig 40 forintos listázási díjat kér majd a cég. Az ingatlan- és járműhirdetésekre 3-500 forintos feltöltési díjakat állapítottak meg.

Ezzel együtt a cég a sikeres aukciók után levont, úgynevezett leütési díjakat is módosította, amelyek a 100 ezer forint feletti leütéseknél csökkentek, a már említett ingatlan- és járműhirdetéseknél pedig teljes egészében meg is szűntek. A listázási díjat a sikeres eladásoknál a cég visszaadja a felhasználóknak, de ennek ellenére sokan felháborodtak a változtatás miatt. A vaterázók szerint az új díjrendszer elsősorban a kisebb értékű, de nagy mennyiségű áruval kereskedő eladókat sújtja majd.

Sokan aggódnak az üzletük miatt

"Én árulok 300 db 200 Ft-os CD-lemezt különböző előadóktól" - idézi az egyik felhasználó vonatkozó fórumos hozzászólását a Nol.hu. "Ezért az új rendszerben 1500 forintot kell fizetnem listázási díjként. Viszont egy körben átlagosan csak 7 darabot szoktam eladni, vagyis 1400 forint a bevétel - tehát deficites az egész, még én fizetek rá 100 forintot." Az aggodalom már csak azért is érthető, mert sokan megélhetésüket alapozzák az aukciós portálon folytatott online kiskereskedelemre, vagy legalábbis komoly mellékjövedelmük származik ebből.

A Vatera vezetése szerint az új tarifarendszerre azért van szükség, hogy kevesebb régóta kallódó áru legyen a rendszerben, átláthatóbb legyen, gyorsabban frissüljön a kínálat, és ennek révén több sikeres aukció jöjjön létre. Összességében a felhasználókat arra igyekeznek ösztönözni, hogy kevesebb árverést indítsanak és azokat átgondoltabban hirdessék meg.

A felhasználók egy része viszont olyannyira ellenzi az új intézkedést, hogy tiltakozásképpen sztrájkot indít a portálon. A Listázási Díj Elleni Egységfront, azaz LiDEE a Vatera.hu belső fórumán is közzétett felhívásában arra kéri az elégedetlenkedőket, hogy március 25-én 0 órától tegyék lejárttá összes termékük aukcióját, majd azokat 24 órával később indítsák újra ismét. Egyelőre nem tudni, hányan csatlakoznak a tiltakozó akcióhoz, de ezt a Vatera.hu vezetése nem veszi figyelembe: a feltöltési díjakat változatlanul, a meghirdetett módon vezetik be - tudtuk meg a szájt ügyvezetőjétől.

Máshol is bevezették már

Gerő Viktor a tiltakozó akcióval kapcsolatban úgy véli: a felhasználóknak szíve joga, hogy sztrájkoljanak, de nem gondolja, hogy a listázási díjak bevezetése bármilyen negatív hatással csapódna le az aukciózásra. Arra a kérdésünkre, hogy végeztek-e kalkulációt azzal kapcsolatban, hányan hagyják el a szájtot emiatt, vagy mennyivel csökken a kínálat, az ügyvezető csak azt a választ adta: vannak nemzetközi példák a listázási díjak bevezetésére, és a tapasztalatok egyértelműen pozitívak. Ennek alapján Gerő Viktor arra számít, hogy a jövőben megnő a sikeres aukciók aránya az oldalon.

A termékek listázásáért felszámított díj egyelőre csak a hazai aukciózóknak volt ismeretlen, mivel azt már a legtöbb külföldi árverési oldal, így az Ebay is bevezette (ott 50 centet szednek be a hirdetések után). A körülbelül 600 ezer felhasználóval bíró Vatera lépését megelőzően a hazai online aukciós piac második legnagyobb szereplője, a TeszVesz.hu is elkezdett feltöltési díjat szedni, ami nem meglepő: a közelmúltban ugyanis mindkét portál a dél-afrikai székhelyű Naspers médiavállalat online divíziója, a MIH Internet Europe tulajdonába került. Az újdonsült tulajdonos 3,7 milliárd forintot fizetett ki a Vateráért.