Lehallgatnák a Facebookot a britek

Vágólapra másolva!
Nem elégedne meg a netszolgáltatóknál tárolt forgalmi adatokkal egy brit államtitkár. Vernon Coaker szerint a közösségi oldalakon zajó beszélgetéseket is meg kellene figyelni - adta hírül a ZDNet. 
Vágólapra másolva!

A március 15-ével hatályba lépő EU Data Retention Directive, vagyis az Európai Unió új adattárolási irányelvének értelmében a brit internetszolgáltatóknak egy évig kell tárolniuk ügyfeleik beszélgetéseit. A 2008-ban kinevezett terrorrelhárítással és rendészettel foglalkozó külügyi államtitkár szerint a Facebook, a Bebo és a MySpace oldalakon zajló kommunikációt is meg kellene figyelni.

Az államtitkár kiszélesítené a jelenleg zajló Megfigyelés Modernizációs Programot, mert az csak az adattárolási irányelvben foglalt adatok monitorozását tartalmazza, a közösségi oldalakat még nem. A programtól azt várják, hogy hasznos eszköz legyen a terrorelhárítók kezében.

Tolakodó és drága lépés

Nagyon tolakodó lépésnek nevezte a közösségi hálózatok forgalmának monitorozását a Cambridge Egyetem számítógépes biztonsági szakértője, Richard Clayton. A szakember ZDNetnek elmondta, hogy az adattárolási elv csak az internetszolgáltatóknál lévő adatokra vonatkozik, az emberek egy része viszont netes szolgáltatásokban, közösségi oldalak levelesládáiban tartja adatait. Ezek az adatok könnyen lehetnek eltérő jogrendű, rövidebb adattárolási időt előíró országokban működő szervereken, ami a kormány szemszögéből nézve problémát jelenthet.

Clayton szerint a forgalom megfigyelésével foglalkozó fekete dobozok telepítése és az adat tárolása hatalmas összegeket emésztene fel. A szakember szerint több milliárd fontba kerülne a terv megvalósítása. A belügyminisztériumnak majdnem egy évébe került, hogy elkülönítse a rendőrség e-bűnözés elleni szárnyához szükséges hárommillió fontot - mutatott rá az ötlet lehetetlenségére Clayton.