Gyalog is veszélyes mobilozni

Vágólapra másolva!
Egy friss tanulmány szerint nem csak a volán mögött ülve, de gyalogosan közlekedve is veszélyes üzem a mobiltelefonálás: készítői szerint nem csak az autók sofőrjei,  hanem az utcai járókelők számára is szigorítani kellene a telefonhasználat lehetőségeit, mert ez számos halálesetet előzne meg.
Vágólapra másolva!

A newarki Rutgers Egyetem professzora, Peter D. Loeb kutatótársaival az 1975 és 2002 között bekövetkezett amerikai halálos közlekedési balesetek statisztikáit vizsgálta meg: ezekből kiderült, hogy míg a mobiltelefonok elterjedésének köszönhetően egy időben csökkenés következett be ezekben - a mindig kéznél lévő készülékeken ugyanis hamar lehet riasztani a mentőket, s gyakran csak ezen múlik valakinek az élete.

A processzor szerint a fent leírtak alapján a kilencvenes évek elejéig az autóban is használható telefonok egyfajta életmentő szerepet töltöttek be, azonban ezt a szerepüket a későbbiekben - amikor a mobilozók száma elérte a százmillió fős tömeget - már elvesztették azt: a kilencvenes évek közepétől már több volt a telefonhasználattal kapcsolatba hozható halálos balesetek száma mint azoké az eseteké, amikor a készenléti szervek gyors riasztásával a készülék életet mentett.


Nemrég magunk is leteszteltük, milyen veszélyes vezetés közben mobilozni

A Science Daily beszámolója szerint a tanulmány készítői a beszerzett eredmények nyomán azt javasolják az amerikai kormányzatnak, hogy hozzon intézkedéseket nem csak a sofőrök, de a gyalogosok közlekedés közbeni mobiltelefonálásának visszaszorítása érdekében, ezzel ugyanis csökkenteni lehetne a halálos közlekedési balesetek számát.