IPhone-ra is kijött a Kindle e-könyv-olvasó

Vágólapra másolva!
Az amerikai könyváruház iPhone-ra és iPod Touchra is kiadta e-könyv-olvasó szoftverét, amely ugyanazt tudja majd, mint a Kindle készülékek.
Vágólapra másolva!

Az Amazon.com március 3-án jelentette meg az iPhone-os Kindle szoftvert, amelynek köszönhetően az Apple mobiljaira és az iPod Touch zenelejátszókra is le lehet tölteni a cég e-könyveit - írja az InformationWeek. A valódi Kindle-ért, amelynek második változata idén év elején jelent meg, 360 dollárt kell fizetni, míg ennek iPhone-os változata ingyenes.

Felolvasás nincs

A szoftver ugyanazokat a fő funkciókat nyújtja, mint a Kindle 2: lehet benne többek között könyvjelzőket használni, jegyzetelni, kiemeléseket elhelyezni, és változtatni a betűméretet, az új készülékben bemutatott felolvasó funkciót viszont nem tették bele. Ezt a funkciót az e-book-olvasó készléken is letilthatóvá tette az Amazon, mután vitába keveredett a könyvkiadókkal a jogdíjak miatt, amit a hangos könyvek után külön állapítanak meg a kiadók.

Az iPhone-os szoftvert valójában nem is a különleges funkciók, hanem a hozzá elérhető e-könyv-kínálat teszi vonzóvá, miel az Amazontól már 240 ezer címet lehet Kindle-re letölteni. A mobilról viszont a Kindle szoftverből nem lehet közvetlenül vásárolni: a letöltésekre vagy az iPhone böngészőjén, vagy a számítógépen keresztül van lehetőség.

Kiegészítik egymást

Az ingyenes könyvolvasó szoftver megjelentetése az Amazon készülékeinek forgalmára biztosan nem lesz jó hatással, de az e-könyvek eladását elősegítheti. Míg az egyébként igen jó kritikát kapott Kindle-ökből eddig kevesebb, mint félmillió darab kelt el, addig iPhone-ból már majdnem 14 milliónál jár az eladások száma világszerte, nem is beszélve a szintén kelendő iPod Touchról.

A cég egyébként sem a Kindle riválisaként, inkább kiegészítőjeként tekint az iPhone-os szoftverre, mivel a cég Whispersync technológiája révén a két eszközt össze lehet hangolni. Az Amazon elképzelései szerint az iPhone-os Kindle lesz a mobil könyvolvasó, amit a felhasználók bárhová magukkal vihetnek, majd ugyannak a könyvnek az olvasását kényelmesebb folytathatják a nagyobb Kindle készüléken, ami otthon várja őket.

Nagyon megy az e-könyv

Az iPhone-on nem az Amazon szoftvere lesz az első e-könyv-olvasó: az elektronikus formátumú könyveket önálló letöltésként is meg lehet venni a készülékekre. 2008 közepe óta egy szintén jelentős, százezer címből álló letölthető kínálattal rendelkező olvasószoftver is elérhető rá, a Stanza (amelyből ráadásul közvetlenül lehet vásárolni). Ennek kiadója, a Lexcycle nem értékeli feltétlenül negatív fejleménynek az Amazon jelenlétét, mivel általában az ő e-könyv-eladásaik is fellendülnek, ha az Amazon ezekkel kapcsolatos bármilyen bejelentést tesz - mondta el az InformationWeeknek a cég vezetője, Neelan Choski.

Az iPhone-ból már csak abból ítélve is fontos e-könyv-olvasó platform lehet, mivel az elmúlt 12 hónapban ezek forgalma növekedett a leginkább intenzíven az Apple készülékén.