Nem is laptop az indiai olcsó PC

Vágólapra másolva!
A hol tíz, hol száz dolláros árral emlegetett, oktatási célokra szánt indiai laptopról kiderült, valójában nem is noteszgép, talán még PC-nek sem igazán lehet nevezni.
Vágólapra másolva!

Néhány napja lapunk is beszámolt arról, hogy az indiai kormányzat egy olcsó, oktatási célra szánt laptopot fog bejelenteni, melynek részleteiről még nem sok minden volt ismert. A premiert követően kiderült, nem egészen arról van szó, amit a sajtóbeszámolók nyomán előzetesen várni lehetett. A Hindu.com híradása szerint ugyanis a bejelentett eszköz nem laptop, de még csak nem is PC, hanem egy nagyjából 25x12 centiméteres, 2 gigabájtos háttértárral felszerelt eszköz, amely e-tananyagok közvetítésére szolgál - a szájt egy nem túl jó minőségű képet is közöl a masina prototípusáról.

Mint kiderült, a készülék önmagában nem használható számítógépként, csupán arra szolgál, hogy egy meglévő PC felé közvetítse USB porton, vezetékes, vagy vezeték nélküli hálózaton a kormányzat által üzemeltetett Shaksat elnevezésű webportálon publikált digitális tartalmakat. Az angol nyelven is elérhető honlapot megvizsgálva kiderül, hogy azon keresztül fizetős és ingyenes elektronikus tananyagokat egyaránt terjesztenek. A The Hindu lap értesülései szerint a ketyere előállítása kezdetben 20-30 dollárba, vagyis 4-7 ezer forintba kerül, a későbbiekben azonban ezt az összeget 10 dollárra, vagyis 2-3 ezer forintosra tudják majd mérsékelni.