Kihirdették a MobilNet pályázat nyerteseit

Vágólapra másolva!
Ünnepélyes díjátadóval és kiállításmegnyitóval zárult a T-Mobile egyetemi MobilNet II. és középiskolai MobilNet Junior pályázata. A beérkezett pályázatok a mobilinternet-szolgáltatásra épülő alkalmazási lehetőségeket dolgoztak fel - néhány esetben konkrét megvalósítási lehetőségekkel. Az egyetemi pályázat keretében az egyéni pályázók mellett csapatok is indulhattak.
Vágólapra másolva!

A tavalyi, sikeres felsőoktatási pályázat után a T-Mobile idén három egyetemmel és három középiskolával közösen újra meghirdette MobilNet II., illetve idén első alkalommal a MobilNet Junior mobilinternetes pályázatot. A felsőoktatási intézmények közül a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói, a középiskolák közül pedig a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola 7-13. évfolyamos diákjai indultak.

Az idei pályázatok fő célja az volt, hogy a pályázók a mobil szélessáv és a mobiltelefon kreatív alkalmazását - a közösségépítést szem előtt tartva - a valós életben alkalmazható ötleteket találjanak. Az idei tanévben az újdonság az volt, hogy a három egyetem hallgatói nem kifejezetten szakmaspecifikus témát dolgoztak ki, hanem mindannyian a kreatív közösségi megoldások kérdését járták körül a mobil szélessáv felhasználásával. A pályamunkákat a résztvevő oktatási intézmények oktatóiból és tanáraiból, rangos tudományos és művészeti intézmények, cégek képviselőiből, valamint a T-Mobile szakértőiből álló szakmai zsűri bírálta el.

A 2008/2009-es pályázatokra - több esetben a három egyetem hallgatóinak közös munkája révén - olyan, a hallgatók kreativitását tükröző pályamunkák érkeztek, melyek például a mobil nyelviskola, a mobiltelefonon elérhető speciális közösségi diákoldal, innovatív játékok, helyalapú szolgáltatások ötletét vetik fel.

A MobilNet II. pályázat helyezettjei notebookokat, mobiltelefonokat és meghatározott idejű mobilinternet-előfizetéseket nyertek,míg a MobilNet Junior pályázat nyertesei MP4-lejátszókat vihettek haza.

A MobilNet II. és MobilNet Junior díjazott pályaműveit bemutató kiállítás 2009. március 3-áig tekinthető meg a Képzőművészeti Egyetem aulájában.