Nem tiltják le a netről a brit fájlcserélőket

Vágólapra másolva!
Bonyolultabb  a kalózkodás kérdése annál, hogy az illegálisan letöltögetők kitiltásával meg lehessen oldani - látta be a brit kormány. A pletykák új szerzői joggal foglalkozó ügynökségről szólnak.
Vágólapra másolva!

Nem lesz három dobásos kalóztörvény a briteknél, David Lammy szellemi tulajdonjogokért felelős miniszter bonyolultabbnak tartja annál a jelenséget, hogy törvényi szabályozással próbálja megoldani. (Az eredeti tervezet szerint három figyelmeztetés után eltiltották volna az illegális tartalmakat letöltögetőket az internet használatától.)

A miniszter nyilatozatában a zene letöltést a szállodai szappanok hazaviteléhez hasonlította, felhívva a figyelmet arra, hogy a szappan elcsenése és mondjuk a tévé ellopása más nagyságrendű vétség. Nem lehet egy olyan rendszerünk, amely a tinédzserek letartóztatásáról beszél - mondta a David Lammy. A Times által megkérdezett zeneipari vezetők egyet nem értésüket fejezték ki. Egyikük azt is hozzátette, hogy a szállodák is kénytelenek lennének tenni a szappant hazavivők ellen, ha hétmillióan lennének.

A TorrentFreak információi szerint jövő héten jelenhet meg Lord Carter, kommunikációért felelős miniszter Digitális Britannia című jelentése, ami az új szabályozásra vonatkozó javaslatokat tartalmaz. A forgalomban lévő találgatások szerint az internetszolgáltatók és a jogkezelők által befizetett összegből finanszírozott új jogi ügynökség létrehozását javasolja a miniszter, ennek feladata lenne a kalózkodás problémájának megoldása. Más tippek szerint arra is lenne lehetőség, hogy a letöltögetők előfizetési díját növeljék meg a zeneipar profitjához való hozzájárulással.

A BPI és a hat legnagyobb brit internetszolgáltató már tartott közös akciót. A szolgáltatók figyelmeztető levelek garmadáját küldték ki az illegálisan letöltögető ügyfeleknek, arra figyelmeztetve őket, hogy tevékenységükről tudnak a jogvédők. A zeneipari szervezet már ekkor is kérte, hogy a visszaeső töltögetők internet kapcsolatát szakítsák meg a szolgáltatók, ám erre egyetlen cég sem volt hajlandó. A britek mellett a franciák gondolkodtak még a három dobásos rendszer bevezetésén.

A Forrester kutatása szerint az európai polgárok húsz százaléka használ fájlcserélő programokat, és csak tíz százalékuk vásárol zenét az iTunes-hoz hasonló digitális zeneboltokból. A brit zeneipari szervezet szerint a letölögetés miatt évente 180 millió fontnyi bevételtől esnek el.