15 évet kapott a feleséggyilkos programozó

Vágólapra másolva!
15 évtől életfogytig tartó büntetésre ítélték pénteken Hans Reisert, a róla elnevezett linuxos fájlrendszert kidolgozó szakembert, aki két évvel ezelőtt megfojtotta feleségét.
Vágólapra másolva!

Hans Reiserre az eredetileg tervezettnél enyhébb büntetést szabtak ki, miután a ReiserFS nevű fájlrendszert megalkotó vádalkut kötött a hatóságokkal: az eredetileg 25 évtől életfogytig tartó tételt azt követően mérsékelték 15 évtől életfogytig tartóra, hogy a programozó elvezette a nyomozókat feleségének földi maradványaihoz. Miután a programozó maga tett beismerő vallomást, a későbbiekben már nem fellebbezheti meg a bíróság döntését.

Nina Reisert utoljára 2006 szeptember 3-án látták utoljára élve, amikor két gyermeküket férje anyjának oaklandi házához vitta. A gyilkos programozó beismerő vallomást tett: elmondása szerint mialatt a gyerekek az alsó szinten játszottak, arcon ütötte, majd megfojtotta az asszonyt a lépcsőn. Holttestét előbb a fürdőszobában, később az autójában rejtette el, később pedig egy közeli nemzeti parkban ásta el. A fájlrendszer-programozót a rendőrség egy hónappal felesége eltűnését követően, többszöri házkutatás nyomán szerzett bizonyítékok - többek közt egy Reiser anyjának lakásában begyűjtött DNS-minta - alapján tartóztatta le.

A programozó egyébként 1998-ban ismerkedett meg ekkor még Nina Sharanova nevet viselő későbbi feleségével, mialatt Oroszországban dolgozott. Az szülész-nőgyógyász végzettségű nővel hamarosan összeházasodtak, és két gyerekük is született. Az asszony azonban már 2004-ben válókeresetet nyújtott be férje ellen összeegyeztethetetlen ellentétek mellett arra hivatkozva, hogy gyermekei szinte nem is ismerik az ideje javarészét külföldi munkával töltő Reisert. Később pedig ideiglenes távoltartási végzést is kért Reiser ellen, miután a férfi egy bírósági tárgyaláson meglökte őt, a jogi procedúra azonban az asszony halála miatt sosem zárult le. Reiser gyermekei jelenleg az elhunyt feleség szüleinél élnek Oroszországban, a Wired híre szerint a programozó az általa fejlesztett fájlrendszer mögött álló cégből alapot hoz létre gyermekei számára, s reményei szerint a rácsok mögött is lehetősége lesz számítógépekkel dolgozni, hogy pénzt keressen fia és lánya életének könnyebbé tétele érdekében.