Bereczki Zoltán - "minden újdonság érdekel..."

Vágólapra másolva!
Mikor Bereczki Zoltán, feleségével Szinetár Dórával elkészítette duettlemezüket, ekkora sikerre ő sem számított. Pedig a közös fellépések alkalmával igen sokan jelezték már a színész-énekesnek, hogy nem csak élőben hallgatnák szívesen. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy a modern technika milyen új utakat nyit ebben a szakmában, és hogy Berecki Zoli hogyan használja a világhálót a közönséggel való kapcsolattartásra. Vagy csak úgy, mint magánember...
Vágólapra másolva!

Gondoltad volna, hogy a duettalbum ekkora siker lesz?
Egyáltalán nem. Úgy indult az egész, hogy a fellépéseink alkalmával sokan kérdezgették, hol lehet megvenni az előadás hanganyagát, a duetteket, amiket Dórival énekeltünk. Mondtuk, hogy sehol, ezek részletek darabokból, és így, ebben a formában nem kaphatók. Ezzel egy időben több kiadónál is felmerült az album ötlete. Amikor belevágtunk, ragaszkodtunk hozzá, hogy olyan anyag készüljön, ami megfelel a mi legmagasabb elvárásainknak, és beleadtunk apait-anyait. Arra viszont egyáltalán nem számítottunk, hogy ez ennyire érdekli majd a nagyközönséget.

Azért nem csak élőben tartod a kapcsolatot a közönséggel igaz? Van saját weboldalad is...
Időnként ott is megfordulok, de nem mindig jut rá időm. Van egy nagyon kedves kolléganőm, az ő feladata, hogy üzemeltesse a webshopot, jelen legyen a fórumon, válaszoljon a levelekre. Sok mindenhez én is kellek, sokszor kérnek autogramot, vagy aláírt CD-t, ezért egy héten egyszer találkozunk és megbeszéljük, mi történt az oldalon, és hogy hogyan tovább. Ezt abszolút a munkám részének tartom.

Mennyire felügyeled a weblapodat? Ezek szerint nem is te végzed rajta a módosításokat?
A hétköznapokban nem mindig tudok részt venni benne, főleg próbaidőszakban. Vannak erre megfelelő emberek, akik elvégzik ezt a munkát. Velük rendszeresen felveszem a kapcsolatot, így mind tervezésben, mind a létrehozásban abszolút tevékenyen részt veszek.

Miért tartod fontosnak, hogy egy művész online is jelen legyen?
Úgy gondolom, hogy ez a jövő. Manapság minden az interneten, a You Tube-on, a Facebookon történik. A televízió is néhány másodperc múlva digitalizálódik és nem lesz valódi tévéadó-sugárzás, hanem gyakorlatilag a neten fogjuk majd az adást. Egészen új lehetőségek nyílnak meg ezzel - a közönség igénye is jobban megmutatkozik majd.

Neked van saját oldalad, Dórinak nincs. Miért?
Eddig még nem sikerült elhitetnem vele, hogy ez mennyire fontos. Néha sikerül rábeszélnem bizonyos újításokra, de ezek szükségességét vagy hasznosságát még nem tudtam neki bebizonyítani. Annyit már sikerült elérnem hogy a PC-jét lecseréltük egy Macintoshra, azt használja, és nagyon élvezi. Akkor belátta, hogy az egy nagyon jó valami, de sok mindenben még mindig nem sikerül meggyőznöm. Mindig azt mondja például, hogy neki megfelel az aktuális telefonja is. Aztán mikor meglátja az enyémet és mesélem neki, hogy ez ezt is tudja, meg azt is tudja, akkor előbb-utóbb kiderül, hogy ő is szeretne egy olyan készüléket, csak nem mer szólni. Most megegyeztünk, hogy ő is kap egy olyan mobilt, mint az enyém.