Teszt: a legolcsóbb minilaptop

Vágólapra másolva!
Nyolcvanezer forint körüli várható árával a legolcsóbb minilaptopnak, másnéven netbooknak ígérkezik az Acer Aspire One: kipróbáltuk a nyár végén boltokba kerülő masinát.
Vágólapra másolva!

Mint arról már korábbi körképünkben is beszámoltunk, az idei év egyik slágerét bizonyosan a netbook gyűjtőnéven emlegetett minilaptopok képezik majd, amelyek családfája az Asus Eee PC-vel indult. Ezek gyakorlatilag olyan durván egy kilogramm tömegű, 8-10 colos képernyővel szerelt noteszgépek, amelyek alapvető internetezési funkciókat kínálnak, nincs bennük optikai meghajtó, cserében viszont nem kell értük egy vagyont fizetni, mint néhány éve a legkisebb kütyükért.

A legolcsóbb netbook lesz a piacon

Az Acer Aspire One ígérkezik a legolcsóbb netbooknak, a hazai piacon legolcsóbb változata - amelynek prototípusát mi is kipróbálhattuk - bruttó 80 ezer forint körüli összegért lesz megvásárolható, de elérhető Windows XP-t futtató változat is az alapmodellnél erősebb hardverrel - százezer forint körüli, vagyis a riválisokéhoz hasonló áron. Az alapmodellben az új netbookok döntő többségéhez hasonlóan egy 1,6 gigahertzes Intel Atom processzor található, memóriából ebbe a típusba fél gigabájt kerül, az adatok tárolására pedig 8 gigabájtos SSD-meghajtó szolgál, ezen nagyjából 4 gigabájt áll a felhasználó rendelkezésére, a maradékot a rendszer foglalja le. Jópofa ötlet, hogy a kis gépben két memóriakártya-olvasót is elhelyeztek, az egyik ötféle kártyatípust támogat, az utóbbi csak SD és SDHC típusúakat, ezt kimondottan a belső háttértár utólagos kibővítése miatt került be a masinába. Az Aspire One drágább változataiba egyébként 120 gigabájtos merevlemez kerül majd, azt választva a háttértár bővítésére sem lesz nagyon szüksége a tulajdonosnak. Helyet kapott még a masinán egy VGA-csatlakozó külső monitor számára, plusz három darab USB port, illetve webkamera, mikrofon, és fejhallgató-csatlakozó is.

Repülőrajt Linuxszal

A nem Windows XP-t futtató modellek esetében Linpus Linux Lite fut, amely a Fedora Linuxon alapul, de csak a legfontosabb alkalmazások, például Firefox webböngésző, csevegőprogram, OpenOffice irodai csomag és médialejátszó és fotószerkesztő program kapott helyet benne. Kinézete nagyban hasonlít a Windowsra, így igazából a kezdő felhasználóknak sem okoz gondot majd használata. A prototípuson még egy nem végleges, nem egészen stabil verzió futott, ezen nem találtunk szoftvertelepítési lehetőséget sem - viszont minden alkalommal rekordgyorsasággal, mindössze 20 másodperc alatt elstartolt.

Forrás: [origo]
Még több kép az Acer Aspire One-ról

A főmenü az Eee PC-éhez hasonlóan egyszerű, gyakorlatilag az elérhető alkalmazások vannak tematikusan dobozba szedve benne, alul pedig egy Windows tálcához hasonló Start menün keresztül lehet váltogatni a megnyitott alkalmazások között - csakúgy mint Windowsban. A rendszer működése normális volt, a 9 colos képernyő az Asuséval azonos, 1024x600 pixeles felbontású: azt ugyan nem lehet mondani, hogy az LCD bővelkedne a munkaterületben, de teljes képernyőre nagyítva azért aránylag normálisan lehet dolgozni. Egyedül az érintőpadot találtuk kényelmetlennek, ezen ugyanis - akárcsak a HP Mini-Note-on, kétoldalt találhatók a gombok, ami nem igazán esik kézre. A billentyűk mérete is hasonlatos a tajvani riváliséhoz: doktori disszertációt nem ezeken érdemes írni, de azért útközben el lehet boldogulni velük.

Forrás: [origo]
Még több kép az Acer Aspire One-ról

Alapból kis akkumulátor jár hozzá

A legolcsóbb típusokhoz csupán háromcellás akkumulátor jár, ezzel a kis gép durván másfél-két órán át működtethető az akkumulátortól távol, az ötféle modellt felvonultató kínálat többi tagjához már nagyobb, hatcellás áramforrás jár, ezekkel valószínűleg el lehet érni az Eee PC-hez hasonló négyórás folyamatos üzemet is.

Összességében jó benyomásokat szereztünk az Acer Aspire One-nal, bár a kipróbált prototípusnak még voltak szoftveres gyermekbetegségei. A nyár végén megjelenő minigép leginkább alacsony árával tűnik ki a mezőnyből, bár a nyolcvanezer forintos árt a hardver lebutításával érték el. Egy sor felhasználó számára ez is elegendő, az igényesebbeknek azonban érdemes lesz a drágább, XP-s módozatait választani. A gyártó bejelentése szerint az Aspire One-t beépített - feláras - HSDPA-modemmel is lehet majd rendelni, egyébiránt csak nagyon kevés paraméterében tér el az Eee PC-től. Az általunk eddig kipróbált összes netbook rendkívül hasonló paraméterekkel rendelkezett, kíváncsian várjuk, a gyártók milyen egyedi ötletekkel próbálják majd magukhoz csalogatnia vásárlókat.