Műszaki kütyüt külföldről: amit a behozatalról tudni érdemes

Vágólapra másolva!
Európai uniós országokon kívüli utazásunk során, ha veszünk valamit, mindig legyen meg a számla - figyelmeztet a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) munkatársa. Ez vonatkozik a  számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai termékek vásárlására is.
Vágólapra másolva!

Utazásunk során az európai uniós országokon kívül vásárolt számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai termékek behozatala során néhány esetben vámot és a nem közösségi adókat és díjakat (ezekről részletesebben később) is kell fizetni abban az esetben, ha az áruk összértéke meghaladja a 175 eurót. Uniós országok boltjaiban azonban bármit lehet vásárolni későbbi vámfizetés nélkül, hiszen az uniós alapelvek egyike, hogy az áruk szabadon mozoghassanak. Ami viszont az unión kívülről érkezik, arra a fenti szabályok vonatkoznak.

A határon kifelé menet nem sok gondunk lehet: a magunkkal cipelt laptop, digitális fényképezőgép, mp3-lejátszó után nem kell semmilyen dokumentumot kiállíttatni. Azonban drágább készülék esetén célszerű magunkkal vinni az itteni vásárlást igazoló számlát. A drágaság a VPOP szerint összegszerűen nincs meghatározva, azonban egy átlagos felhasználású, otthonról hozott digitális gép vagy laptop nem fog feltűnést kelteni a határon, ám aki tudja, hogy értékesebb darabot használ, bár százezer forintot érő fotóapparátot vagy több százezret érő laptopot, vigyen számlát. Azokhoz az eszközökhöz kell kiviteli engedélyt kérni, amelyek antikvitásuk, ritkaságuk miatt kulturális örökségünk részét képezik (ilyen lehet például egy százéves fényképezőgép), de aki ilyet birtokol, az nyilván tudja is, hogy milyen értéket tart a kezében.

Nincs vámkedvezmény, de sok esetben vám sincs

Ha interneten rendelünk valamit (nem uniós országból), nem élvez vámkedvezményt a vásárolt holmi. A számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai termékkörön belül ugyanakkor nagyon sok eszköz és alkatrész mentes a vám alól. Például a számítógép, a laptopok, ezek egyes alkatrészei, egyes perifériái, kiegészítői - így a billentyűzet és a monitorok zöme is. Szintén mentes a vám alól a digitális fényképezőgép - de a videokamera már nem -, továbbá az üres optikai adathordozó után sem kell vámot fizetni. Nem mindig mentes a vám alól ellenben a nyomtató, a rádiókészülék, diktafon. Ha netes bevásárlást tervez valaki, mindenképpen érdemes érdeklődni, hogy van-e vám a megvenni kívánt termékre, és ha igen, mekkora a tétel - az ugyanis változhat.

Forrás: MTI

Az első bekezdésben említett nem közösségi adó és díj az áfa és a környezetvédelmi termékdíj lehet. Környezetvédelmi termékdíjat csak egyes esetekben kell fizetni. Termékdíjas például az akkumulátor - így maga a mobiltelefon is -, de egyes speciális hűtésű számítógépek is. A termékdíj mértéke az elektromos és elektronikus berendezésekre kilogrammalapú, 83-100 Ft/kg közötti összeg (a rádiótelefonoknál kivételesen 1000 Ft/kg). Mindenképpen érdemes előre érdeklődni, ha külföldről való vásárlást tervez valaki, mert a szabályozás meglehetősen összetett, és bizony módosíthatja a termék árát, ha kiderül, mennyi minden rakódik rá.

Áfa, vám, szállítási költség után is

Általános forgalmi adót minden, az unión kívüli országból rendelt áru után fizetni kell. Ezt úgy kalkulálják, hogy a termék árára előbb kerül rá a vám, és a vámmal növelt összegből számolják a 20 százalékos áfát. Bonyolítja a helyzetet, hogy a vámnak nem csak a termék ára lehet az alapja, hanem például a szállítási vagy postai költség és a biztosítási díj is. Ez utóbbiakat nevezik vámértéknövelő tényezőknek. Egyszerű példa szerint, ha egy eszközt vásárolunk az Egyesült Államokban, amelynek az ára 90 ezer forint, a szállítási-postai költségek további tízezret tesznek ki, és aminek mondjuk 3,5 százalék a vámja, akkor 24 200 forintot kell utána közteherként befizetni (3500 a vám és 20 700 forint az áfa). A vám mértékét a számla alapján állapítja meg a vámhatóság, ám bekérik a megrendelőlapot és a fizetésről (netes vásárlás esetén az átutalásról) szóló igazolást is - elkerülendő, hogy olcsóbbnak tüntethessék fel a terméket, mint amennyibe ténylegesen került. Irreálisnak tűnő árkülönbség esetén az is előfordulhat, hogy egyszerűen megnézik azt a weboldalt, ahonnan a terméket megrendelték.

Forrás: MTI

Ha csomagban érkezik az áru - és a VPOP tájékoztatása szerint ez a gyakoribb, az utasként behozott és elvámoltatott kütyük aránya elenyésző -, a posta csak egy értesítést hagy, hogy hol vehető át a pakk (fővárosiaknak és Pest megyeieknek az Orczy téren működő postán). Ugyanott lehet megfizetni a vámot és a nem közösségi adókat és díjakat (pl. áfát) is. Vidéken az illetékes vámhivatal által kiadott igazolás alapján vehető át a küldemény a postán.
Ha utasként hozza be valaki az unión kívül vásárolt terméket, élhet a vámkedvezménnyel (hangsúlyos, hogy a számítástechnikai termékek zöme eleve mentes a vám alól.

Tehát ha utazóként személyesen jár valaki külhonban, és egy nem uniós országban vásárol valamit, 175 euró összértékig (kb 43 ezer forintig) hozhatja be minden hivataloskodás nélkül a határon. A Vám-Zoll című szakmai folyóirat arra is felhívja a figyelmet, hogy ha valaki például egy 140 és egy 90 euró értékű kütyüt vásárol, a 140 eurósat behozhatja, de a 90 eurós holmi árából csak 35 euró a vámmentes, azon túl vámköteles a fennmaradó 55 euró. Ám ha 200 eurós eszközt hoznánk be a határon, akkor - mivel az már nem bontható több részletre -, a teljes 200 eurós termék után kell vámot és adót fizetni. Ma már nincs összevonható, "családi" vámkedvezmény, a 175 eurós vámmentesség fejenként értendő.

Két év

Általában a 350 euró összérték alatt vásárolt termékeknél elég szóban jelezni a vámon, hogy elvámolnivaló van, és úgynevezett vámjegyet kap az utas a vám és nem közösségi adók és díjak megfizetésének elismeréséül. 350 euró (kb. 85 ezer forint) felett már vámárunyilatkozatot kell kitölteni. Fontos tudni, hogy ha utazóként érkezünk az unióba, és összértékben 175 euró értékűnél drágább holmikat hozunk, az unióba való belépés helyszínén kell a piros folyosót választani. Tehát például Svájcból autóval érkezve a svájci-német (vagy útiránytól függően a svájci-osztrák) határon, az Egyesült Államokból, ha frankfurti átszállással érkezik az utazó, akkor Frankfurtban, de Horvátországból jőve a magyar-horvát határon.

A fentiek arra az esetre vonatkoznak, ha valaki rendel vagy vesz külföldön egy terméket, és azt csomagban vagy a poggyászával együtt hozza haza, illetve kapja meg. Az úgynevezett kereskedelmi mennyiség termékenként eltérő lehet - mivel az már a vállalkozó szellemek birodalma, annak a részleteit nem tárjuk fel. Érdemes tisztában lenni annak a következményeivel is, ha valaki spórolni akar, és megrövidítené az államkasszát. A csempészés vétségnek minősül, és egészen addig szabálysértés, ameddig a vámbevétel (pontosabban az elmaradt vámbevétel) a százezer forintot el nem éri. Százezer forint vám elmismásolása felett már bűncselekménynek minősül a tett, és akár kétéves szabadságvesztés is fenyeget, ha valaki "véletlenül" a zöld folyosóra téved a piros helyett.