HD-mozizás lemez nélkül

Vágólapra másolva!
A DVD-k harcát a Blu-ray megnyerte, sokan viszont már egyáltalán nem akarnak lemezekkel bíbelődni: nekik lehet ideális választás a Popcorn Hour A-100-as asztali lejátszó, ami a legkisebb akadás nélkül lejátssza a nagyfelbontású filmeket, de PC nélkül is lehet rajta YouTube-ozni vagy torrenteket letölteni.
Vágólapra másolva!

A kütyü geek-körökben aránylag ismertnek számít annak ellenére, hogy olvasóink közül bizonyára nem sokan hallották gyártója, a Syabas cég nevét - egy tesztpéldányát a hazai forgalmazótól, a Lejátszó.hu-tól kaptuk kölcsön. A Popcorn lejátszó külsőre egy egyszerű szürke fémdoboz, gépházát négy darab, kézzel is kitekerhető csavar rögzíti, így házilag is bele lehet szerelni utólag egy winchestert - a lejátszóból egyaránt kapható hagyományos ATA, illetve SATA-csatlakozós merevlemezekkel használható változat. A doboz belsejének legnagyobb részét maga a háttértár foglalja el, a működtetést szolgáló egyéb alkatrészek parányiak, és ventilátor sem található belül, így nincs ami zúgjon.

Csatlakozók elöl-hátul

Előlapján két USB-csatlakozót helyeztek el, ezen keresztül pendrive-ot, iPodot, hordozható winchestert, vagy például wifi-adaptert lehet csatlakoztatni a kütyühöz (bár a HD-s filmek átviteléhez már a lehető leggyorsabb, 802.11n szabványú hálózati eszközök szükségesek). Hátul a szokásos házimozis illesztők kaptak helyett: a HDMI és komponens port mellett S-video és kompozit csatlakozó található, bár ez utóbbiak nem alkalmasak HD-felbontású filmek továbbítására, illetve egy Ethernet-aljzat az internetes tartalmak vagy a helyi hálózaton elérhető háttértárak, gépek eléréséhez.

A hang digitális úton való továbbítására sajnos csak hagyományos RCA-kábeles megoldás használható, optikai dugaszt nem találni hátul, bár elvileg mindkét megoldás hasonló eredményt produkál.

A legelső indítás kissé lassan ment végbe, szerencsére az áram alatt hagyott, de kikapcsolt állapotból már jóval fürgébben ébred a masina. A menü egészen pofás, bár a fordítása még nem végleges, néhány hibát találtunk benne, szerencsére a Popcorn szoftverét pofonegyszerű frissíteni az interneten keresztül, netkapcsolat birtokában elegendő a menü megfelelő pontját leokézni, az eszköz mindent automatikusan elvégez. A gyártó honlapját szemlélve kiderült, nagyjából havonta adnak ki friss, új funkciókat tartalmazó verziót - a következőben például a kissé fapados zenelejátszási vagy képnéző funkciókat fogják felbővíteni.

Mindent játszik, felirattal

Nem akarunk senkit sem az unalmas technikai részletekkel untatni, a Popcorn műszaki paramétereit ezen az oldalon lehet elolvasni. Gyakorlatilag minden fontosabb formátummal elboldogul az alapnak tekinthető MPEG, DivX, WMV, XViD mellett az újabb, leginkább HD-felbontású videoanyagok kódolására használt H.264 vagy MKV formátumokig.

Próbáltunk internetről letöltött filmek közül egy rakás fajtát, a magyar feliratok gond nélkül megjelentek, a több hangsávot is tartalmazó filmekkel is boldogult a kütyü. A Popcorn 1080p, vagyis 1980x1080 pixeles felbontásig képes lejátszani a tartalmakat, mi ennél kisebb, 720ps (1280x720 pixel) felvételekkel teszteltük, ezeknél semminemű akadást nem észleltünk, ami pedig egy-egy régebbi, vagy szimultán futó alkalmazásokkal telezsúfolt PC-n azért előfordulhat.

Forrás: [origo]
Még több kép a Popcorn Hour lejátszóról

Nem véletlenül került Ethernet-csatlakozó az eszközre, a Popcorn Hour ugyanis képes hálózaton keresztül is lejátszani például egy LAN-ra kötött winchesterről, vagy egy PC megosztott mappájában lévő állományokat.

Torrentezés PC nélkül

A rutinos letöltögetőket feltehetően a beépített BitTorrent-kliens érdekli leginkább, ezt sajnos személyesen nem tudtuk kipróbálni, mert a tesztpéldányhoz nem tudtunk belső winchestert kaparintani. Mindenesetre a funkció működését alaposan megmutogatták nekünk, ezek alapján elég profinak tűnik, hiszen a kütyü magától képes elvégezni a letöltéseket, tulajdonosának nem kell tehát a PC-jét sem bekapcsolva hagynia ehhez.

Még letöltési limitet is meg lehet adni, de az is szabályozható, hogy milyen arányban ossza vissza (seed) a többi letöltővel a masina a már winchesteren lévő állományt. A torrentes letöltéseket időzíteni is lehet óránkénti bontásban, melyre vonatkozólag még a le- és feltöltés sebessége is szabadon állítható.

Forrás: [origo]
Még több kép a Popcorn Hour lejátszóról

YouTube és Flickr a tévén

A szokásos médialejátszási funkciókon túlmenően a Popcorn lejátszó elég komoly online szolgáltatásokat is nyújt, ezeket a Webszolgáltatások menün keresztül lehet elérni. Talán a leghasznosabb a YouTube használata, a népszerű videomegosztót a ketyere távirányítójával, a tévén is el lehet érni, s mint az a képen is látszik, keresni is lehet a felvételek között.

Forrás: [origo]
Még több kép a Popcorn Hour lejátszóról

A YouTube mellett többek közt a Metacafe, a Blip.tv mozgóképes tartalmait lehet elérni az eszközről, internetrádiók közül a Shoutcast tekintélyes katalógusa áll rendelkezésre, más webrádiókat kézzel lehet belehackelni a szoftver egyik html fájljának szerkesztésével.

Képtárhelyek közül a Flickr-t és a Picasát támogatja a Popcorn, bár ezeken sajnos nem lehetséges jelszóval belépni, hogy a nem publikus fotókhoz is hozzáférjen az ember - remélhetőleg ezt a funkió is belekerül egy későbbi szoftverbe. Ugyanez igaz az integrált RSS-olvasóra is, amelynek hírcsatornáit ugyancsak gyárilag "beégették", saját kedvencekkel - egyelőre - nem sikerült bővítenünk ezeket.

Digitális bennszülöttek lejátszója

A Popcorn Hour nem olcsó mulatság, winchester nélkül 57 ezerért, 500 gigabájtos merevlemezzel 77 ezer forintért lehet hazavinni - bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a HD-képes hasonló kütyük, vagy asztali internetrádiók között sem találtunk éppen olcsó darabokat.

Mivel a szoftvere még bizonyos részeken fejlesztés alatt áll, elsősorban geek olvasóinknak ajánljuk a Syabas lejátszóját, ők viszont kisebb hibái ellenére is imádni fogják, hiszen gyakorlatilag mindenféle videóval tökéletesen elboldogul, YouTube-ozni lehet vele a tévén, és BitTorrenten letölt mindent akár tulajdonosa távolléte alatt is.