Vitatják az Xbox 360 piaci sikerét

Vágólapra másolva!
A Microsoft bejelentése szerint az amerikai piacon az új generációs konzolok közül elsőként az Xbox 360 érte el a tízmilliós eladásokat, ezért jó eséllyel pályázik a piac nyertesének címére. A közleményre reagáló szakmai vélemények már kevésbé optimisták.
Vágólapra másolva!

A szoftveróriás csütörtökön jelentette be, hogy Xbox 360 konzolból az amerikai piacon a tízmilliomodik példányt is eladták. A Microsoft játékgép-üzletágának vezetője, Don Mattrick a cég közleményében úgy nyilatkozott, a konzolipar eddigi történelme során mindig az a masina bizonyult befutónak, amely riválisai közt elsőként érte el ezt az eladási számot.

Ugyanakkor a Reuters híradása arra is felhívja a figyelmet, hogy az Xbox 360 egyéves előnnyel került a boltokba az Egyesült Államokban 2005 novemberében (bár azóta némileg módosított változatok is megjelentek belőle), a Nintendo Wii-t és a Sony PlayStation 3-at pedig 2006-ban kezdték árusítani.

Ennek ellenére a Wii-ből március végéig már 8,8 millió darabot adtak el, azaz alig van elmaradva az Xbox 360 mögött, ráadásul az Ars Technica szerint a világpiacon közel öt és fél millió darabot ver rá a Microsoft-konzolra, amelyből 19 millió fogyott eddig globálisan. A Sony PS3-a pedig 4,1 millió eladott darabszámnál tart az amerikai piacon - idézi a hírügynökség az NPD piackutató cég adatait.