Kínai hackerek a nyugati sajtó ellen

Vágólapra másolva!
A CNN után a SportsNetwork.com weboldalt is blokád alá vették a Tibet megszállása mellett kampányoló kínai hackerek. Míg a hírportál bírta a rohamot, a sportoldalt sikerült feltörniük - adta hírül a TechCrunch.
Vágólapra másolva!

A SportsNetwork címlapja helyén csupán az üzemeltetők üzenete látszik, amely tudatja, hogy az oldalt egy kínai politikai csoport elérhetlenné tette. Az első támadás után az üzemeltetőknek még sikerült visszaállítaniuk a SportsNetwork eredeti nyitólapját, ám a második törés után inkább az oldal szüneteltetése mellett döntöttek. A hackerek által megváltoztatott nyitóoldal azt állítja, hogy Tibet mindig is Kínához tartozott, továbbá linket is biztosít a hackerszoftver letöltéséhez. A SportsNetwork annak köszönheti a megnövekedett figyelmet és a túlterheléses támadást, hogy az odal a CNN sportrovatának aldomainjéről is elérhető, így a figyelmetlen hackerek azt hihették, hogy a kiigazítani vágyott hírcsatorna szervereit támadják. Az oldal címlapjának megválasztása után több helyen feltűntek a CNN megsemmisítéséről szóló dicsekvő beszámolók.

A kínai hackerek tevékenységével foglalkozó The Dark Visitor hírblog elemzése szerint a CNN elleni támadások okául a nemrégiben közölt kínai hackerekről szóló cikk és a CNN Kínáról szóló elemzései szolgálhattak. A tudósításokkal elégedetlen kínai hackerek hamarosan oldalt hoztak létre a hírcsatorna weboldalára irányuló támadások irányítására. A hackcnn.com oldalról letölthető programmal számítógépük teljesítményének egy részét felajánlhatják az amerikai oldal támadására.

Nem ez az egyetlen Tibet kínai megszállása mellett érvelő oldal. Egy felületes kereséssel is számos, a CNN és a dalai láma ellen ágáló, amatőr oldalt lehet találni, amely jobb esetben képekkel és videókkal bizonygatja a tibeti kultúra vélt embertelenségét, rosszabb esetben pedig oldalak támadására szólít fel. A kínai olimpia közeledtével és a tibeti állapotok változatlanságával várhatóan több hasonló esetre is sor kerül.