Az internet szupergyors utódja Svájcból

Vágólapra másolva!
Tízezerszer gyorsabb sebességet kínál a jelenleg használt széles sávú internetkapcsolatoknál az a megoldás, amelyet svájci tudósok dolgoztak ki a világháló leváltására.
Vágólapra másolva!

A World Wide Web szülőhelyének is tekinthető CERN részecskefizikai kutatóintézetből (itt dolgozott Sir Tim Berners-Lee) levált társaság olyan grid, (más néven rácshálózat) rendszert dolgozott ki, amelynek alkalmazásával péládul a Rolling Stones összes számát két másodpercet át lehetne küldeni Nagy-Britanniából Japánba. A Times híradása szerint a svájci tudósok által kidolgozott megoldás hatalmas méretű holografikus képek továbbítására is alkalmas, s újfajta infrastruktúrája több százezer felhasználós online játékok üzemeltetését és biztosítja, segítségével pedig gazdaságosan lehetne HD-felbontásban videokonferencia-hívásokat legbonyolítani.

Az elosztott számítástechnikai rendszer képességeinek bemutatására idén nyáron kerül majd sor, ekkor indítják be ugyanis a világ legnagyobb részecskegyorsítót, az LHC-t (nagy hadronütköztető, Large Hadron Collider), amelyben protonokat és antiprotonokat ütköztetnek össze közel fénysebességgel. Az óriási költségvetéssel Genf közelében nyárra elkészülő berendezéssel a tudósok olyan kísérleteket végeznek majd, melyektől azt várják, hogy választ adhatnak az univerzum nagyon korai eseményeivel kapcsolatos kérdésekre, és minden korábbinál mélyebben pillanthatnak be az anyag szerkezetébe is. A gyorsítóban olyan hőmérsékletek és energiák lépnek majd fel, amelyek az ún. nagyon korai világegyetemben voltak jellemzők, néhány milliomod másodperccel az ősrobbanás után.

A kísérletek során gigantikus mennyiségű adat keletkezik majd, amelynek a Genf közelében épülő kutatórendszer által generált adatait az új grid fogja feldolgozni. A CERN-ben hét évvel ezelőtt kezdődtek meg a gridekkel kapcsolatos kutatások, ekkor kalkulálták ki ugyanis a szakértők az LHC által generált adatok óriási mértékét: ezek éves szinten 56 millió CD-t töltenének meg. Ilyen hatalmas adatmennyiség feldolgozására és továbbítására a jelenlegi internetes infrastruktúra kapacitása alkalmatlan. Ezt orvosolandó a jelenleg 55 ezer darab, a világ különböző pontjain működő szerverből álló, két éven belül azonban a tervek szerint 200 ezer gépesre bővülő elosztott rendszer komponenseit dedikált optikai kábelekkel és a legmodernebb hálózati eszközökkel látják el, hogy a rácshálózatos rendszernek sehol se legyenek lassulást okozó túl vékony keresztmetszetei. A Föld tizenegy pontján - többek közt az USA-ban Kanadában, Európában és a Közel-Keleten - lévő központokban elhelyezett számítógépek alkalmazása azért is ideális, mert ilyen mennyiségű számítógép árammal való ellátását a Genf közelében lévő intézetben nem is tudták volna megoldani.