Kipróbáltuk az Eee PC asztali változatát

Vágólapra másolva!
Kezdetben vala az Asus Eee PC, az első netbookot az elmúlt egy évben több változat is követte, s persze a riválisok  is előrukkoltak saját modelleikkel. Az olcsó minigépből mostanra asztali változat, egy ún. nettop is készült: kipróbáltuk az Eee Boxot.
Vágólapra másolva!

A kis gép fekete és fehér színben kapható, mi az előbbiből kaptunk egy példányt kipróbálásra. Már a csomagolás is meglepően kicsi, külső szemlélő nem is igen számítana arra, hogy egy PC kerül elő a doboz mélyéről. A durván 20x20 centiméteres, nagyjából 2,5 centi vastag masina nagyjából akkora, mint egy netbook összecsukva, csak éppen nincsenek rajta se billentyűk, sem pedig akkumulátor.

Az egész gépházat egy fémállványra kell rácsavarozni egy pénzérme segítségével, a kvázi levegőben álló kivitel a kis gép jobb szellőzését segíti elő, alul és felül hűtőventilátorokon keresztül áramlik ki és be a levegő - gyakorlatilag minimális zajjal, amelyet csak szorosan az Eee Boxhoz hajolva lehet észlelni. Sajnos az egyébként nagyon is tetszetős kis gépház megjelenését jócskán lerontja az, hogy jobb oldalát telepakolták mindenféle rusnya matricákkal. Ezek közül talán csak a géphez járó Windows XP licencé tűnik indokoltnak, a többit legszívesebben benzines vattával rögvest eltávolítottuk volna.

Sufnituning iMac-klón

Kissé kényelmetlen, hogy a bekapcsológombhoz csak az előlapi ajtó kihajtása után lehet hozzáférni, egyébként emögött bújik meg még egy fülhallgató, a mikrofon, a memóriakártya-olvasó és két USB-port is, ez utóbbiból a hátoldalon is helyet kapott még kettő. Sajnos az Eee PC-hez hasonlóan optikai meghajtó az asztali változatba sem került, aki tehát CD-t írni vagy DVD-zni szeretne, annak egy USB-s külső egységet kell vásárolnia, ez nagyjából tízezer forintos extra költséget jelent, és nagyjából akkora plusz helyet foglal, mint maga a számítógép.

Elég jó ötlet, hogy az Eee Boxhoz olyan állványt is mellékelnek, melynek segítségével az LCD-monitor hátuljára lehet csavarozni, egyfajta sufnituningos iMac-klónt megalkotva. Sajnos nem minden típus kompatibilis ezzel a megoldással, vásárlás előtt azt kell megnézni a képernyő adatlapján, hogy szerepel-e rajta a Vesa 75/100-as szabvány támogatása.

Gyorslinux türelmetleneknek

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Asus egy pár másodperc alatt elstartolni képes, alapfunkciókat kínáló Linuxot készített: az Express Gate (illetve egyes helyeken Splashtop) néven emlegetett fejlesztés az Eee Boxon is helyet kapott, a bekapcsolás után megjelenő képernyőn lehet aktiválni - a Windows XP-t ennek egyik ikonjával lehet izzítani.

Nos, az alapötlet nem rossz, a Splashtoppal böngészni, chatelni, skype-olni és képeket nézegetni lehet, és valóban néhány másodperc alatt betöltődik. Próbáink során azonban bizonyos monitorok esetében nem sikerült teljes felbontásban működnie, egy másik helyen pedig a helyi hálózatra nem akart kapcsolódni, így valószínűleg van még mit tökéletesíteni rajta.

Forrás: [origo]
Valóban kis gép az Eee Box (még több kép)

Az asztali Eee-t Windows XP-vel szállítja az Asus, az operációs rendszer meglepően fürgén töltődik be a 80 gigabájtos winchesterről, bár az is igaz, hogy a tesztelésre kölcsönkapott masina nem volt telepakolva alkalmazásokkal. A Geekbench tesztprogramban az 1,6 gigahertzes Intel Atom processzoros masina 852 pontot ért el, egy régi, ugyanekkora órajelű Pentium M-lapkás modellen 1050 pontot mértünk, az ingyenes segédprogrammal olvasónk saját számítógépét is letesztelheti.

Bár tesztelésre az olcsóbbik, 2 helyett csupán 1 gigabájt memóriát tartalmazó változatot kaptuk meg, ez a böngészéshez, szövegszerkesztéshez hasonló alapfeladatokra elegendő teljesítménnyel bír. Az extra 1 gigabájt RAM valószínűleg arra elegendő, hogy egyszerre több megnyitott alkalmazás se terhelje le nagyon a masinát, viszont az biztos, hogy videót vágni, képet szerkeszteni vagy játékokat futtatni nem ezen a gépen fog a tulajdonos. Utóbbiak közül legfeljebb a PopCap Games termékeihez hasonló minimális rendszerigényű, alkalmi játékosoknak szánt programok jöhetnek számításba, de már a komolyabb Flash-alkalmazások is beszaggathatnak a kis gépen.

A YouTube és hasonló videomegosztók mellett például a Gametrailers.com HD-felbontású videojáték-bemutatóival is megbirkózott az Eee Box, de egy H.264 formátumú, nagyfelbontású filmbe már beletört a bicskája. Az asztali Eee modellt gyárilag felszerelik wifi-támogatással, a kapcsolódáshoz szükséges antennát csupán be kell tekerni a hátlapba, sajnos azonban a Bluetooth teljesen kimaradt a támogatott szabványok közül.

Kis gép kisigényűeknek

Az Asus Eee Boxát bruttó hetvenezer forint körüli összegért lehet megvenni a hazai boltokban - ebben az árban azonban már egy jogtiszta Windows is benne foglaltatik. Előnye, hogy nagyjából tizedét fogyasztja egy átlagos asztali számítógépnek, sajnos azonban egy átlagos felhasználó is nagyon könnyen elérheti képességeinek korlátait. Egy hordozható minilaptop esetében valószínűleg mindenki megelégszik azzal, ha levelezni vagy böngészni tud kényelmesen, egy otthoni géptől azonban legtöbbünk ennél komolyabb teljesítményre vágyik. Az elég szerény teljesítményért cserébe az Eee Box síri csendben működik, és jóval kevesebb helyet foglal az asztalon egy rendes PC-nél, ebben azonban minden extrája ki is merül.