Indulnak a gyalogos és kerékpáros útvonaltervező szolgáltatások

Vágólapra másolva!
A Google Maps útvonaltervező szolgáltatáson megjelent a "Walking" (gyalogosan) opció is a választható lehetőségek között. Magyarországi útvonalak is kereshetők, az "autóval", illetve "gyalogosan" opció kiválasztásával - igaz, a budapesti tesztjeink mindegyikén elhasalt a gyalogos útvonaltervező.
Vágólapra másolva!

Az interneten rendelkezésre álló útvonaltervező szolgáltatások általában az autósok igényeire koncentrálnak és figyelmen kívül hagyják a gyalogosok és a kerékpárosok igényeit, akik nem tudnak mit kezdeni az útvonalként felajánlott autópályákkal. A Google térképe, a tíz kilométeres távon belül minden útvonalra igénybe vehető opció jelenleg még "béta", azaz kísérleti fázisban van. Az első próbák még nem a legoptimálisabb lehetőségeket adták ki. A frankfurti Hauptbahnhoftól a Römerig például a Baseler Platz-on keresztül kínálta fel az utat a program, ami felesleges kerülő. A táv megtételéhez szükséges idő becslése is hagy némi kívánnivalót maga után. A Budapest-Zuglói Fűrész köz és Fűrész utca közti gyalogút megtervezésekor pedig figyelmen kívül hagyta a gyalogosfelüljárót, a XI. kerületi Villányi útról nyiló, a Gellérthegyre vezető gyalogoslépcsőkről pedig nem akar tudni a térkép - óriási kerülőket javasol, az autósok útvonalát ajánlgatva.

A németek igyekvők

Ennél sokkal jobb kínálattal szolgálnak a kerékpárosok számára kifejlesztett útvonaltervező portálok. Hessen és Északrajna-Vesztfália tartományok kormányzatai például ajtótól ajtóig tervező kerékpáros útvonaltervező szolgáltatást hoztak létre. "Az elkövetkező években minden bizonnyal a többi német tartomány is csatlakozik a kezdeményezéshez" - jelentette ki Wolfgang Richter, az ADFC (Allgemeinen Deutschen Fahrrad-Clubs) kerékpáros szövetség szakreferense. Az ADFC maga is egy jó 200 útvonalat felölelő országos túraútvonal térkép összeállításán dolgozik.

Svájcban még ennél is előrehaladott fázisban van a "lassú" útvonaltervezés ügye, mert folyamatban van egy "országos lassú közlekedési útvonal hálózat" kifejlesztése a túrázók, a kerékpárosok, a korcsolyázók és a kenusok számára. Minden egyes közlekedési mód számára más feltételek figyelembe vételével kell megtervezni a lehetséges útvonalat. A gyalogosok esetében például nem kell figyelembe venni az egyirányú utakat, sem pedig a hosszabb lépcsőket, amelyek nem alkalmasak közlekedésre már a kerékpárosoknak sem.

A GPS is segít

Nem sok értelme van a közutakra alapozni a kerékpáros útvonaltervezést - mutatott rá Richter. A szolgáltatás a kerékpárosok számára csak akkor jelent tényleges előnyt, ha már benne foglaltatnak az erdei és a gazdasági utak is. Tekintettel a magas üzemanyagárakra egyre többeknek jelent valós alternatívát a kerékpár munkába járáshoz.

A fordulat jelei már az Egyesült Államokban is érzékelhetőek - legalábbis erre következtet a MapQuest internetes térkép portál az útvonaltervezéskor az autópályákat figyelmen kívül hagyó funkcióra való klikkelések puszta száma alapján. A MapQuest mobiltelefonon külön szolgáltatást nyújt gyalogosok számára. A professzionális útvonaltervező szolgáltatások mellett rohamosan terjednek a magánfelhasználók által kerékpáros és gyalogutakra tett javaslatok az interneten. Ezt a navigátorok rohamos terjedése teszi lehetővé, amelyeknek GPS útvonal adatait könnyedén lehet az interneten keresztül terjeszteni.

A civileké a jövő

Az openstreetmap.org oldalon például egy szorgalmas közösség kovácsolódott össze, amely a Wikipedia mintájára a jövő "nyílt" térképének létrehozásán munkálkodik sorban egymás után csatolja be az újabb és újabb régiókat. Michael Goodchild, az University of California, Santa Barbara földrajz professzora földrajzi adatok gyűjtésével és internetes közzétételével foglalkozó "élő szenzorokból" álló hálózat felállításán dolgozik. Ezzel a módszerrel a legátfogóbb adatszolgáltatásra nyílhat lehetőség olyan életkörülményekről mint az időjárás, a forgalmi helyzet pillanatnyi állása, vagy a légszennyezés mértéke.

Nálunk még lenne mit tenni

Magyar viszonyokat zömmel egyelőre még statikus - azaz "kézzel" rajzolt, nem kereshető - térképek mutatják - legalábbis ami a kerékpárosok lehetőségeit illeti. A fővárosról két kerékpárutas térképet találtunk, az egyik hiányos ugyan, de nagyítható: a bicikliut.hu magát szintén bétaváltozatúnak mondja, de kiötlője szépen berajzolt néhány kerékpárutat - igaz, jópár kimaradt, amit jeleztünk is a készítőnek, most kíváncsian várjuk az eredményt. A Budapesti kerékpárutak térképe címet viselő oldal készítője 2005-ös dátummal adta ki meglehetősen precíz, ám bevallottan nem internetes nézelődésre, hanem nyomtatásra szánt térképét, ami - az eltelt három év miatt - már szintén hiányos itt-ott.

Országos kerékpártérképet nem leltünk, de egy 2008-as Balaton körüli kerékpárutat mutató prospektus beszkennelt változatát igen. A térkép sajnos nem túl részletes, de megmutatja általánosságban, hogy a magyar tenger környékén hol érdemes nekivágni drótszamárral. Amennyiben olvasóink ismernek hazai gyalogos- kerékpáros térképeket, amelyek az interneten lelhetők fel, örömmel vesszük, ha megírják: később visszatérünk rá egy cikkben.