Elhunyt a világ legidősebb bloggere

Vágólapra másolva!
108 éves korában elhunyt Olive Riley, a legidősebbként számon tartott blogszerző a világon.
Vágólapra másolva!

Az 1899-ben született ausztrál asszony egy június végi blogpostban makacs náthára panaszkodott, a 75. bejegyzést pedig már egy barátja írta meg: "Olive Riley szombaton békében elment. Gyászolja az interneten szerzett ezernyi barátja és a több száz rokon és leszármazott."

A www.worldsoldestblogger.blogspot.com alatt vezetett blogból (amely eredetileg Life of Riley címen futott) kiderül, hogy Riley felnevelt három gyereket és egyebek mellett volt szakács és bárhölgy is.

Utolsó éveit egy idősotthonban töltötte Sydney-ben, és a blogja révén világszerte megismerték a nevét. Egy dédunokája szerint a blogolás tartotta frissen a szellemét, és nagyon élvezte, hogy híres lett. A hölgy nem a blogja révén került be először a médiába: még a naplóírás előtt dokumentumfilmet is forgattak róla.