Blackberry nélkül jönnek az új Nokiák

Vágólapra másolva!
A Nokia új üzleti telefonjai többé nem támogatják a BlackBerry Connectet, mivel a cég inkább saját levelező-szabványát szeretné népszerűsíteni.
Vágólapra másolva!

A Nokia az E-szériás okostelefonjaival eddig minden lehetséges módon szerette volna kielégíteni üzleti ügyfeleinek igényeit, amelybe beletartozott a Blackberry Enterprise szerverekkel való szinkronizáció is. Most azonban fordult a kocka: a finnek nem támogatják tovább a BlackBerry Connect szolgáltatást, lényegében arra hivatkozva, hogy RIM a készülékeivel olyan ügyfélszektorba lépett, amely hagyományosan az övék, illetve szeretnék megadni a felhasználónak a lehetőséget, hogy maga válassza ki a számára legmegfelelőbb e-mail megoldást.

A valódi ok valószínűleg csupán annyi, hogy a Nokia szeretné inkáb saját szinkronizációs szolgáltatását terjeszteni, az IMS-t (Intellisync Mobile Suite). Természetesen a Microsoft Exchange-el nem merték ugyanazt eljátszani, mint a Connect-el, azt továbbra is támogatják az újabb készülékek.

A helyzet valóban komoly, a cég legutóbbi E66 és E71 telefonjaiba már valóban nincs beépítve a Blackberry-támogatás, bár igény esetén a Symbian szoftvernek köszönhezően ez egy külső programmal valószínűleg hamarosan áthidalható lesz.