Idén debütálhat a mobilos projektor

Vágólapra másolva!
Nem kizárt, hogy még 2008 folyamán a boltokba kerülhet az a miniatűr kivetítő, amelyet mobiltelefonok belsejébe, vagy azok kiegészítőjeként lehet majd használni.
Vágólapra másolva!

Az eszközt kifejlesztő 3M elnöke, George Buckley egy részvényeseknek tartott tájékoztatón azt közölte, hogy a mini projektorokat hamarosan piacra dobják - ezekből eddig csupán prototípust mutattak be a sajtónak.

A mobilos projektor lényege, hogy a telefonban tárolt (akár azzal készült) bármilyen fotót, videót illetve külső, kompatibilis eszközt (laptop, kamera) csatolva az azon tárolt képeket kivetíti a falra, vászonra, vagy más, ere alkalmas felületre. A legnagyobb újítás természetesen itt is a miniatürizálás, hiszen egy ilyen projektor alig nagyobb a mostanában használatos kameráknál.

A hírek szerint a 3M megoldása Samsung mobilokban jelenik meg először. Nem biztos viszont, hogy a rohamos elterjedésére számítani lehet, hiszen a projektoros mobil 200-400 dolláros ára vélhetőleg sokakat távolt tart majd ettől az új technológiától. Az sem tiszta még, hogy a Samsung a készülékekbe beépítve hasznosítja a 3M termékét, vagy különálló termékként, egyfajta kiegészítőként fogja kínálni azt a vásárlóknak.