Két SIM-kártya szinte bármilyen mobilba

Vágólapra másolva!
Egy malajziai cég gyártja és árulja azt az egyszerű kis kiegészítőt, amellyel a legtöbb mobiltelefon-típust dupla kártyássá lehet tenni.
Vágólapra másolva!

A DuoSIM nevű eszköz egy vékony, hajlékony nyomtatott áramkörből áll, amelynek egyik felét a telefon egyes számú SIM-kártyája alá kell helyezni, a másikba pedig a kettes számú kártyát lehet belecsúsztatni, majd ráhajtani az akkumulátorra a készülék hátlapja alatt.

A The Red Ferret tesztje alapján az eszköz pofonegyszerűen használható: a kártyák behelyezése után a készülék bekapcsolásakor, vagy akár a menüből is pár másodperc alatt váltani lehet azok között anélkül, hogy a mobilt újra kellene indítani.

A kétkártyás átalakító menüje számos felhasználási opciót is kínál, így például meghatározott időközönként lehet vele váltogatni a kártyák között. A DuoSIM a gyártó honlapja szerint több tucat készülékkel használható, és a Red Ferret szerint maximum annyi hátránya van, hogy a repülőgépeken használható offline módban gyorsabban lemerül vele a telefon.

Az átalakítót 15 dollárért lehet megvásárolni az interneten hagyományos, 28 dollárért a 3G-s mobiltelefonokhoz. Az összeszerelésen kívül más beállítás vagy szoftver telepítése sem szükséges a telefonon: használat közben is meg lehet nézni az itt látható videón.