Léggömbökről jön a térerő az USA-ban

Vágólapra másolva!
Hagyományos mobiltornyok helyett légballonokkal juttatja mobilos lefedettséghez az USA ritkán lakott részeit egy cég. A Google máris gondolkodik a technológia felvásárlásán.
Vágólapra másolva!

Új, trükkös módszerrel juthatnak az Egyesült Államok kis népsűrűségű részein élők mobilos lefedettséghez. A nagyvárosoktól, sűrűn lakott területektől távol lakóknak nagy gondot jelent, hogy lakóhelyükig egyetlen mobiltorony sem képes eljuttatni a megfelelő jeleket, vagyis nem tudják használni a mobiltelefont. Ezen próbál meg segíteni a SpaceData nevű cég, mely cipősdoboz méretű elektromos berendezéssel ellátott meteorológiai ballonokat küld fel a sztratoszférába, 30 ezer méteres magasságba, ahol azok mozgó adótoronyként működnek.

Egy egész államot le tudnak fedni

E mobil technológia használatával a ritkán lakott területeken lakók, illetve dolgozók- pl. a kamionsofőrök, farmerek - is bekerülhetnek a mobilos hálózatokba. Egy légballon 650 km-es átmérőjű körben képes lefedni az adott területet, ami azt jelenti, hogy néhány darab elég egy egész állam lefedéséhez. Persze ennek a találmánynak is van hátulütője, mert a hidrogénnel töltött ballonok csak 24 órán keresztül "maradnak életben", aztán szétdurrannak. Az elektronikai berendezések persze ezt túlélik, hiszen apró ejtőernyők segítségével ereszkednek a földre.

A mobilhálózat teremtésén kívül a vállalkozás sok embernek ad munkát: külön csapat dolgozik a ballonok előállításán és felengedésén. Szükség is van az emberanyagra, hiszen a cég naponta 10 ballont enged a magasba, amiért a munkásoknak 50 dollárt fizetnek darabonként. A levegőben mozgó "lufikat" egy teljesen felszerelt irányító központból figyelik: mérik a mozgásukat, sebességüket, magasságukat, a lefedett területeket, tulajdonképpen minden rezdülését képesek követni monitorokon.

Forrás: SpaceData
A ballonos mobilhálózat égi és földi elemei Texasban

A "lebegő mobilhálózat" elemeinek elhelyezkedését is befolyásolni lehet a földről, mivel az irányítóközpontból változtatni tudják azok magasságát a töltőanyag, illetve a ballaszt mennyiségének változtatásával. A cég szakemberei leginkább egy helyben tartani igyekeznek a ballonokat, hogy az általuk lefedett terület változatlan maradjon.

Keresgélni is lehet a ballont

A korábban említett adó-vevő egységek pozíciója földet érés után is pontosan meghatározható, begyűjtésük viszont annál problémásabb feladat. A SpaceData ebben is a környéken élők segítségét kéri, de meg is fizeti azt. A földrajzi koordináták ismertek, ezért aki rendelkezik GPS-készülékkel, megtalálja, majd visszaszolgáltatja az elektronikus berendezést, annak 100 dollárt fizetnek.

A vállalkozás a Google figyelmét is felkeltette - a pletykák szerint a keresőcég gondolkodik a SpaceData megvásárlásána, ami jelentősen átalakíthatná az amerikai mobilpiacot. A 2005-ben bemutatott ballonos technológiát a cég a hadsereg számára is szállítja harctéri lefedettség biztosításához.

(PCWorld)