Vitáznak a HD DVD haláláról

Vágólapra másolva!
Az alkotásait eddig mindkét rivális nagyfelbontású DVD-formátumon terjesztő Warner Brothers filmstúdió a hétvégén bejelentette, a jövőben kizárólag a  Sony Blu-ray-ét támogatja majd. Egyesek szerint ez a HD DVD halálát jelenti, amit viszont a szabvány mögött álló Toshiba cáfol.
Vágólapra másolva!

A bejelentésre vasárnap került sor, azt megelőzően a Warner - egyetlenként - mind HD DVD-n, mind pedig Blu-ray-en kiadta filmjeinek nagyfelbontású változatát. A döntést azzal indokolják, hogy az amerikai piacon a tavalyi évben eladásaik 60 százalékát a Blu-rayen kiadott filmek tették ki. A stratégiaváltás ellenére májusig még megjelennek új HD DVD-n alkotásaik, azt követően azonban már nem - írja a BBC.

Ennek következtében az öt legnagyobb kiadóból már csak kettő olyan maradt, amely a HD DVD-t is támogatja, a Universal Pictures és a Paramount. A Blu-ray-t támogatók sorában a Warner mellett jelenleg a Walt Disney, és a Twentieth Century Fox, a Metro-Goldwyn-Mayer található.

A Warner döntése nyomán sokan már kimondták az ítéletet: a HD DVD formátum halott. Ezt a tényt azonban egyelőre tagadja a Toshiba, noha a cég vezetője csalódottságát fejezte ki a filmstúdió lépése miatt, és még az előzetesen meghirdetett CES-es sajtótájékoztatójukat is lemondták. Akijo Ozaka, a Toshiba America fogyasztói termékekkel foglalkozó részlegének vezetője szerint cégük még nem vesztette el a formátumháborút, azt azonban nem árulta el, miként próbálnak majd felülkerekedni a rivális technológián. Állítása szerint tavalyi eladásaik nagyon jól alakultak, különösképpen októberben és decemberben. Szerencsére az óriáscégek háborúzása ezúttal nem fenyegeti a hazai piacot, Magyarországon ugyanis eddig csak Blu-ray-en hoztak ki HD-filmeket.