Teszt: a legjobb kamerás mobilok

Vágólapra másolva!
A hordozható telefonokba egyre nagyobb és jobb minőségű szenzorokat pakolnak a gyártók: már nem ritkaság az öt megapixeles mobil, ezért sokakban felmerül, hogy a fényképezőt is leválthatja egyetlen készülék. A boltokban kapható legjobb kamerás készülékeket teszteltük.
Vágólapra másolva!

Bár már írtunk arról, hogy Japánban már tíz megapixeles készülékek is kaphatók, itthon egyelőre öt millió pixel a felső csúcs, amivel a legkomolyabb fotós képességekkel felszerelt kamerás mobilok rendelkeznek, ezeket kértük kölcsön a gyártóktól.

Forrás: [origo]

Az LG Viewty, a Samsung G800, a Sony Ericsson K850i és a Nokia N82

Mind a négy tesztgép a gyártók legújabb típusai közé tartozik, vagyis a jelenleg elérhető technikai csúcsszínvonalat képviseli ezen a területen. Az érintőképernyővel szerelt iPhone-rivális LG Viewty, a Nokia N82 nevű új zászlóshajója, a szétcsúsztatható Samsung G800 és a Sony Ericsson K850i egyaránt az elmúlt hónapokban mutatkozott be.

A megmérettetés alapja a tipikusan előforduló szituációk fotózása során nyújtott teljesítmény volt: mindegyik telefonnal fényképeztünk beltéri világítás mellett, városi tájképet, makrófelvételt, panorámaképet, illetve kevés fény mellett vakujukat is teszteltük különböző távolságokból, végül pedig mozgóképet is rögzítettünk velük.

Beltéri fotózás

Elsőként vaku nélkül próbáltunk felvételeket készíteni egy irodaház parkolójában, nehezítésképpen pedig egy fekete színű autót választottunk a szürkésfehér színű falakhoz. Ez a helyzet alaposan próbára teszi az eszközöket, rendkívül nehéz pontosan eltalálni az expozíciót egy ilyen képen ahol a feketének és fehérnek egyaránt helyesen kell megmaradnia (csakúgy mint egy esküvőn az ifjú pár ruhájának).

Forrás: [origo]
LG Viewty, Nokia N82, Samsung G800, Sony Ericsson K850i fotók nagy felbontásban

A vaku nélküli fotózás során a fényképezőgépeknek korrigálnia kellett a neoncsövek színét, ami eltér a delelő nap színhőmérsékletétől. A legjobb eredményt itt sorrendben a Nokia, a Sony, a Samsung, majd az LG készüléke produkálta, figyelembe véve a felvételek zajosságát, színét, részletgazdagságát.

Városi tájkép

Egy tájkép esetében már sokkal feltűnőbb, ha egy kamera elektronikája az erős képzajt elmossa, a homályossá váló részletek ilyenkor sokkal zavaróbbak, mint egy egész képfelületet beöltő arckép vagy más motívum fotózásakor.

Ennek ellenére meglepő volt, hogy az imént az első helyen végző Nokia N82 itt szerintünk csupán az utolsóként teljesített a mezőnyben, a legszebb képet pedig a Samsung, az LG, és a Sony Cyber-shot rögzítette.

Forrás: [origo]

Viewty, Nokia N82, Samsung G800, Sony Ericsson K850i fotók nagy felbontásban

Makrófelvétel

Sokan szeretnek apró részleteket, például virágszirmokat fotózni. Decemberben ugyan nem nyílnak a növények, egy szobanövény zöld leveleinek fényképezésével hasonló helyzetet teremtettünk. Ismét a Carl Zeiss optikával szerelt Nokia bizonyult a legjobbnak, mögötte szorosan következett a mindhárom rivális, a Samsung, az LG és a Sony Ericsson, extra nagy különbség nem mutatkozott.

Forrás: [origo]

Viewty, Nokia N82, Samsung G800, Sony Ericsson K850i fotók nagy felbontásban

Panorámakép

Mindegyik telefon képes több képből automatikusan egyetlen látványos panorámát összeállítani, de meglehetősen változó minőségben teszik ezt. A legjobb minőségű, és egyben a legnagyobb méretű képet az LG mobilja készítette. A Samsung sokkal részlettelenebb fotót produkált, előnye viszont, hogy az elkészült panoráma nagyobb látószöget foglal magába, mint a Viewty esetében.

Különösen tetszett, hogy a Samsungnál még a pontos illesztésre és az exponálógomb ismételt lenyomására sem volt szükség: elég körbefordulni a telefonnal, a masina magától érzékeli a megfelelő beállítást és készíti el az összes képrészletet - ilyen egyszerű panorámafunkciót még digitális fényképezőgépben sem láttunk.

A leggyengébbnek ismét a japán-svéd készülék bizonyult, fátyolos kép, eltolódott színek jellemzik a végeredményt. A Nokia termékével sajnos nem tudtunk fotózni, ugyanis egyszerűen nem találtunk benne ilyen funkciót. Elméletileg ezt a lehetőséget nem a fényképezés menüben, hanem az alkalmazások között lehet megtalálni a telefonban, viszont a tesztgépben ilyen nem volt, sőt letölteni sem sikerült a PanoMan nevű kiegészítőt. A szoftver használatát ugyan egy YouTube videó jól szemlélteti, ez alapján nem tudtuk értékelni a mobilt.

Forrás: [origo]

Fentről lefelé: LG, Samsung, Sony Ericsson

Vakus felvételek

Eddig tehát sorra vettük a természetes és a beltéri megvilágítást egyaránt, vegül megvizsgáltuk mire képesek a mobil fényképezők beépített villanói. Az összes telefonba Xenon technológiájú vakut építettek, mégis a legkülönfélébb eredményt produkálták. Elsőként közelről villantottuk telibe a tesztalanyt: egyedül a Nokia világított olyan túlzott erővel, hogy néhol "kiégtek" a részletek a képen. A dobogón az LG, a Nokia és a Samsung végzett.

Forrás: [origo]

Viewty, Nokia N82, Samsung G800, Sony Ericsson K850i fotók nagy felbontásban

Kicsit távolabbról már Nokia, LG, Sony Ericsson volt a sorrend, a Samsung már nem tudott elegendő fényt kibocsátani, és alulexponált lett a fotója, a mezőnyből ennek a típusnak a legkisebb teljesítményű a vakuja. Több méteres távolságból már egyedül a finn készülék tudta megfelelően kivilágosítani a sötét szobát, az LG és a Samsung sem bírt elég fényt adni, a Sony Ericsson pedig teljesen homogén fekete fotót produkált. Fontos még megemlíteni, hogy a beépített autófókusz-segédfénynek köszönhetően még ilyen körülmények között is tudtak élességet állítani a mobilos fényképezők.

Zoomolás

Szerettük volna azt is kipróbálni, milyen minőségű a gépek zoomja, és a Lágymányosi hídról készült fotó exponálása után ráközelítettünk a közlekedési táblákra. A Samsung fényképén tisztán olvasható maradt a felirat, az LG és a Nokia már nagyon elmosódott lett, a Sony Ericssonnal pedig zoomolni sem lehet. Az eredmény oka természetesen az, hogy egyedül a dél-koreai gyártó készülékékbe szereltek optikai zoomot, míg a Nokia és az LG mindössze digitális úton nagyít bele a képekbe.

Forrás: [origo]

Viewty, Nokia N82, Samsung G800, Sony Ericsson K850i fotók nagy felbontásban

Mozgóképfelvétel

Szinte már magától értetődőnek számít, hogy ezek a készülékek videózásra is alkalmasak. Az LG érintőképernyős divatmobilja szélesvásznú kijelzővel van szerelve, ennek megfelelően a mozgóképet is így rögzíti, egész pontosan 640x384 pixeles felbontásban, 30 kép/másodperc sebességgel, így már élvezhető minőséget nyújt. Valamivel nagyobb felbontású, 640x480-as a Nokia videója, igaz rosszabb képminőség mellett. A Sony és Samsung sajnos mindössze nagyon apró, 320x240 pixeles videót tudnak rögzíteni, így ebben a versenyben alulmaradtak a konkurensekkel szemben.


LG Viewty (nézze meg eredetiben)


Nokia N82 (nézze meg eredetiben)


Sony Ericsson K850i (nézze meg eredetiben)


Samsung G800 (nézze meg eredetiben)


A kompakt géppel versenyképesek

Minden kategóriát egytől négyig terjedő skálán pontoztunk, a végeredmény pedig a következőként alakult. Kizárólag a fotós képességeket figyelembe véve 23 ponttal megosztott első helyet kapott a Nokia N82 és az LG Viewty, bár némileg árnyalja a képet az, hogy nem tudtuk kipróbálni panoráma-funkcióját, viszont az LG videózás terén lehetelnyivel jobban teljesített.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán az optikai zoomot és szuperkönnyű panorámafotózást kínáló Samsung végzett 21 ponttal, ami szép teljesítmény, különösen, hogy a Sony Ericsson K850i mindössze 13 pontot gyűjtött össze házi versenyünkön.

Forrás: [origo]

LG Viewty, Nokia N82, Samsung G800 és Sony Ericsson K850i

Összességében tehát látható, hogy a legújabb mobilokkal már bizonyos esetekben elfogadható minőségű fotókat és videót lehet rögzíteni, bár a kis méretű képérzékelők miatt a végeredmény még nem veheti fel a versenyt a valódi digitális fényképezőkkel. Ehhez társul a kamerás mobilok meglehetősen borsos ára is: az LG Viewty kártyafüggetlenül 122 ezer, a Nokia N82 118 ezer, a Samsung G800 110 ezer, a Sony Ericsson K850i pedig 113 ezer forintért vihető haza.

Aki tökéletes képminőségre és villámygyors működésre vágyik, annak ennyi pénzért inkább egy digitális tükörreflexes fényképező ajánlott, viszont ha fontosabb az apró méret és a sok különféle szolgáltatás, már a legújabb mobilok képminősége is meglepően jónak bizonyul.

Monitoron való nézegetésre tökéletes mindegyik készülék, és az összes csúcsmodellbe annyi opciót zsúfoltak, hogy még nehéz helyzetben is tudnak használható képet produkálni. Az elmúlt évhez képest a vakuk terén következett be a legnagyobb változás: ezeken a készülékeken már nem egyszerű ledek, hanem Xenon-villanók találhatók, amelyek még egy sötét helyiséget is képesek bevilágítani.